Valószínűsíthető Basescu győzelme a népszavazáson
Felmérések szerint győztesen fog kikerülni a szombati népszavazásból a felfüggesztett román államfő, Traian Basescu a közvélemény egyre erősödő támogatottságának köszönhetően.
Dátum: 2007-05-14 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:11.237732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy május 7-11 között készült felmérés szerint a romániai választók 70 százaléka Basescut támogatja, és csak 23 százalék véli úgy, hogy a hivatalából felfüggesztett államfőnek távoznia kell tisztségéből. Egy április felmérésben a román államfőt a megkérdezettek 65 százaléka támogatta.
Az államelnököt április 19-én állítólagos alkotmánysértései miatt felfüggesztették tisztségéből. A lépést a legerősebb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezte, s csatlakozott hozzá a Konzervatív Párt (PC) és a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párt (PRM) is.
MTI - fidesz.hu