Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy igazi bravúr a Népszavában


Dátum: 2007-05-14 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:12.614282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ószövetségben Jákob kétszer is azt hazudja a megvakult Izsáknak, hogy ő Ézsaú, az elsőszülöttje. Így nyeri el apja áldását.

De hát nem bűn a hazugság? Nem tiltja a Tízparancsolat?

Nem.

A "ne lopj" parancsa után nem ugyanilyen, általános, egyértelmű "ne hazudj!" tilalom áll. Hanem csak a sokkal szűkebb hatályú, félreérthetetlen parancs: "Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot." (2 Mózes, 20,16)

Jó lenne, ha sosem kéne hazudnunk. Ha azonban adott helyzetben nem mondhattuk ki az igazat, vagy nem akartuk, mertük kimondani a zsidó-keresztény maralítás add még egy esélyt: valljuk-ismerjük be, amint lehet. Az elhíresült, érzelmektől motivált, szenvedélyes őszödi rögtönzés szóban forgó részeit akár olyan beismerésnek is tarthatjuk, mint a gyülekezeti gyónást, melynek az a közösségi lényege, hogy nemcsak Isten bocsátja meg a nyilvánosan bevallottakat, de mindazok is, akik meghallják.

Különösen súlyos és ostoba vétek hazugnak nevezni azt, aki már bevallotta saját közösségének - és vallomása a közösségén túl is mindenkihez eljutott -, hogy nem mindig mondott igazat, hiszen ez nemcsak a Tízparancsolatban elítélt vádaskodás lehet, de kétségbe is vonja vallomása hitelességét: azt, hogy valóban, valaha is, hazudott.

Bitó László: A hazugság apológiája

nepszava.hu

Kapcsolódó elemek