Hans Blix: nyugtalanító iraki dokumentumok
Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek (UNMOVIC) vezetője szerint nyugtalanítóak azok az urándúsításról szóló dokumentumok, amelyeket egy iraki atomtudós házában találtak az ENSZ-szakértők.
Dátum: 2003-01-19 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:57.629221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hans Blix, aki vasárnap utazik Irakba Mohamed el-Baradeijel, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, megerősítette, hogy Iraknak minden dokumentumot hozzáférhetővé kell tennie.
A terjedelmes dokumentumköteg megtalálását el-Baradei jelentette be szombaton. A NAÜ vezetője közölte, hogy erről a mintegy 3000 oldalas anyagról a bagdadi vezetés nem tett említést a december 7-én az ENSZ-nek átadott nyilatkozatában. A dokumentumot most fordítják.
Blix feltette a kérdést: miért vannak még mindig Irakban ezek a dokumentumok és van-e több belőlük? Elismerte, hogy amit az ENSZ ellenőrei találtak, nem tömegpusztító fegyverek. Az elmúlt napok történései alapján azt mindenesetre nyugtalanítónak nevezte, hogy Irak nem nyilatkozott mindenről.
Csütörtökön vegyi töltet célba juttatására alkalmas üres rakétafejeket találtak az ENSZ-szakértők egy iraki fegyverraktárban.
MTI - fidesz.hu