Újraindíthatja az EU a társulási tárgyalásokat Szerbiával
Azonnal újraindítja az Európai Unió a társulási tárgyalásokat Szerbiával, ha az alakulóban lévő uniópárti kormány programja és döntései megteremtik az alapot ehhez - jelentette ki Olli Rehn bővítési biztos a tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozóján tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-05-15 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:15.965032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt napok eseményei után nyilatkozataikban a miniszterek is üdvözölték, hogy a tizenhat hét után legkésőbb keddre várhatóan megszülető kormány minden bizonnyal Nyugat-barát pártokból áll majd, visszavetve a nacionalizmus veszélyét, és megnyitva az utat az uniós segítőkészség fogadásághoz.
Az EU a társulási és stabilizálási szerződésről megkezdett, de tavaly felfüggesztett tárgyalások folytatásának kilátásba helyezésével igyekszik bátorítani az uniópárti kabinet létrehozását. Rehn ugyanakkor megismételte, hogy a volt jugoszláviai háborús bűnösökkel foglalkozó Nemzetközi Törvényszékkel folytatott teljes körű együttműködés továbbra is feltétel a tárgyalások lezárásához. Rehn megerősítette, hogy hamarosan Belgrádba utazik.
MTI - fidesz.hu