A civil szférának nem tetszik a reformdiktatúra
A Nemzeti Civil Alapprogram konferenciáján a kutatási beszámolókon túl a magyarországi civil szféra általános helyzetét tekintették át az előadók. A Századvég kutatási igazgatója szerint Magyarországon fentről reformálnak, a társadalom véleményét pedig figyelmen kívül hagyják.
Dátum: 2007-05-15 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:18.786045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hazai nonprofit szektor az elmúlt másfél évtizedben látványos fejlődésen ment keresztül. A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) küldetésként vállalta a civil szervezetek anyagi támogatásán túl a szektorral kapcsolatos kutatások finanszírozását. A konferencia több mint két év tapasztalatait tekintette át, elsősorban a támogatott programok hatékonyságát vizsgálva. Gazsó Tibor, a Századvég kutatási igazgatója elmondta: általános probléma a volt kommunista országokban, hogy csaknem fél évszázadon keresztül nem alakulhatott ki a civil szektor. A kutatás középpontjában is az állt, hogy lehet növelni a fejlődő civil szervezetek hatékonyságát. Az NCA egyik feladata volt, hogy világos pályázati kiírásokkal is segítse a szféra szervezeteit.
A kutatási igazgató szerint óriási hiba, hogy a magyar politikai elit lebecsüli a társadalomkutatást és eredményeit. A hatalom ilyen irányú hozzáállása jól látszik a társadalom hangulati klímáján és a pártpolitikai paletta jelenlegi állásán. "Rá fogunk fázni!" - summázta Gazsó a jelen helyzetet. Arra a kérdésre, hogy ez pontosan mit jelent, azt mondta: "Nyugat-Európában, Oroszországban, sőt még Kínában is hatalmas energiát fordítanak arra, hogy pontos képet kapjanak a helyi társadalomról, annak elképzeléseiről, változásáról. Nálunk ennek fordítottja történik, fentről reformálnak, a társadalom véleményét figyelmen kívül hagyják, és ez meg is látszik mind az egészségügy, mind az élet egyéb területén erőltetett, külföldi tapasztalatok alapján ihletett átalakításokon." Szerinte globálisan is példátlan, hogy Magyarországon dezorientálják a társadalmat. Ezzel egyedül áll hazánk, mivel mindenhol nemzeti projektek folynak.
Németh Ferenc, az NCA tanácsának elnöke kiemelte, létrejöttük előtt a politika döntött a civil szféra szervezeteinek szánt pénzek elosztásáról. A törvény a civilekre bízta a források elosztását, az állam már nem tud politikai befolyást gyakorolni a szervezetekre.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu