Szomorú sors vár az infarktusos betegekre
Máris hónapokat késnek a kevésbé sürgősnek minősített szívműtétek néhány egészségügyi intézményben - mondta a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke.
Dátum: 2007-05-15 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:20.309060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az infarktusos betegek sürgősségi ellátása előnyt élvez a szívgyógyászatokon, ám a várakozás túl hosszú, és ez alatt a várólistások meghalhatnak infarktusban.
Zámolyi Károly közölte: az akut infarktust minden esetben ellátják, a volumenkorláttól teljesen függetlenül.
A volumenkorlát azonban az egész kardiológiát sújtja, mert arányosan kevesebb jut a nem sürgős szívkatéterezésekre. Ezek a betegek várólistára kerülnek, ami alatt infarktust kaphatnak.
A világon mindenütt van egy kis várakozási idő a nem sürgős katéterezésre, de ez nem tehet ki több hónapot, mert ezalatt bekövetkezhet az infarktus - hangsúlyozta a professzor.
A Magyar Kardiológiai Társaság elnöke elmondta: az országban 16 katéteres laboratórium van, de nem mindegyik tud teljes kapacitással üzemelni, mert nincs még elég szakember ahhoz, hogy éjjel-nappal betegeket láthassanak el.
A várakozás halálos lehet
Zámolyi Károly felhívta a figyelmet az akut koszorúér-szindrómában szenvedőkre, akiknél az infarktus még nem következett be, de nagyon fenyegető a helyzet, ezért náluk két-három napon belül katéterezést kell végezni.
Ezeknek a betegeknek a száma évről-évre nő, de a megfelelő ellátással eddig csökkenteni tudták a halálozási arányukat.
Zámolyi Károly hozzátette: felvették a kapcsolatot a minisztériummal, azt szeretnék, hogy a kardiológiában ne csökkenjen tovább a volumen, legalább annyi beteget láthassanak el, mint 2005-ben.
A saját kórházamban is azt tapasztaltuk, hogy a kórház összsúlyszámából korábban 32 százalékot kapott a kardiológia, most csak 25-öt. Azt szeretnék, ha a kardiológia kiemelt terület lenne, és ne érvényesüljön a volumenkorlát az infarktusokkal kapcsolatban - hangsúlyozta a professzor.
inforadio.hu - fidesz.hu