A kormány mélyrepülése még nem ért véget
A kormány mélyrepülése még nem ért véget - hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Turi-Kovács Béla, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Dátum: 2007-05-15 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:20.677342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A mezőgazdaság elhúzódó válsága hosszú évek óta tart" - hívta fel a figyelmet Túri Kovács Béla, rámutatva: fordulatot ezen a téren az elmúlt esztendőkben nem sikerült. Megemlítette azt is, hogy a kormány által emlegetetett 20 milliárdos segítség korábban plusz juttatás volt, most azonban más területről vonták el ezt az összeget. Mint folytatta, az agrárium olyan mélypontra jutott, hogy az egész országra hatással lesz. Nemcsak külföldön, de idehaza is piacot fogunk veszíteni, mert a saját igényeinket nem tudjuk kielégíteni - figyelmeztetett a fideszes országgyűlési képviselő, hozzátéve: a visszaesést meg kell fordítani.
Turi-Kovács Béla az elmúlt hetek fagy- és aszálykárairól is szólt. Kifejtette: nagy kérdés, hogy van e mód a nagyjából 100 milliárdos kártalanításra, és ha igen, az milyen módon lesz elosztva. Nem mindegy, hogy egy nagybirtokos, vagy egy szabolcsi kisbirtokos kap-e nagyobb összeget, mert nem lehet egyenlő mércével mérni ebben az esetben - ismertette álláspontját Turi-Kovács, aki szerint az elkövetkező három évben nem lehet az elmúlt időszak háborúját folytatni.
"Cselekvésre van szükség" - húzta alá, aki a részletekről szólva úgy fogalmazott, a vásárhelyi terv átdolgozása mellett a vízügy egységes irányítás alá vonására van szükség. Hozzátette azt is, lényeges kérdésnek tartja a földbirtokok sorsát. Mint mondta, előjogot kellene biztosítani a helyben élő gazdák részére.
fidesz.hu