Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új külpolitikai irányokat kíván adni az uniónak a portugál elnökség

Új irányokat kíván adni az Európai Unió külpolitikájának a soron következő, portugál elnökség.


Dátum: 2007-05-15 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:24.501078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindenekelőtt ezt hangsúlyozta José Sócrates államfő a Financial Times Deutschland (FTD) német üzleti és politikai napilapnak adott, az újság keddi számában megjelent nyilatkozatában. Ezzel összefüggésben Sócrates a Magreb-térséget és a Közel-Keletet említette. Az elnök szerint a portugál elnökség egyik legfontosabb célkitűzése a dél felé irányuló kapcsolatok erősítése lesz.

Az FTD ennek kapcsán felhívta a figyelmet: a portugál törekvés egybeesik az új francia elnök, Nicolas Sarkozy célkitűzésével egy "Földközi-tengeri unió" megteremtésére. Az elnök közvetlen tanácsadói Sarkozy megválasztása után utaltak arra, hogy a szóban forgó unió megteremtése a francia EU-elnökség egyik meghatározó célja lesz.

Portugália július elsejétől veszi át Németországtól az EU soros elnöki tisztét, míg a francia elnökségre 2008 második felében kerül sor.

A közelmúltban dél-európai tagállamok, elsősorban Spanyolország, Görögország és Olaszország is több ízben hangoztatták, hogy alapvető érdekük a Magreb-országokhoz (Algéria, Líbia, Mauritánia, Marokkó és Tunézia), illetve a közel-keleti államokhoz fűződő kapcsolatok erősítése. Ettől mindenekelőtt az energiaellátás terén való szorosabb együttműködést, továbbá azt remélik, hogy hatékonyabban és összehangoltabban vehetik fel a harcot a súlyos problémákat okozó illegális bevándorlás ellen.

Sócrates az FTD-nek nyilatkozva kijelentette: az EU az elmúlt időszakban tizenkét új tagállamot vet fel, elsősorban a kelet-európai térségből. Szavai szerint az unió a korábbinál nagyobb derűlátással tekinthet a Balkánra is. "Itt az idő, hogy a déli államokkal is jobban együttműködjünk" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek