Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdő Péter a Latin-amerikai Püspökök Tanácsának közgyűlésén

"Konkrétan fel kell mérnünk, mit tanulhatunk a latin-amerikaiaktól" - jelentette ki hétfőn Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke a brazíliai Aparecidában, ahol részt vett a Latin-amerikai Püspökök Tanácsának (CELAM) közgyűlésén.


Dátum: 2007-05-15 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:24.814885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar prímás biztosította a latin-amerikai püspököket, hogy az európai püspöki karok erejükhöz mérten továbbra is segítik a latin-amerikai egyházat. Európát és Latin-Amerikát azonban nem kizárólag az egyetemes emberi szolidaritás kapcsolja össze, hanem számos rokon vonás is. Különösen igaz ez Közép- és Kelet-Európa és Latin-Amerika vonatkozásában, ugyanis mindkét terület a nyugati világnak kissé periferikus része. E régiókban a történelmi, társadalmi problémák olykor hasonló formában jelentkeznek - fejtette ki.

Egyházi értelemben is van mondanivalója egymás számára Európának és Latin-Amerikának. Ma már a kapcsolat nem merülhet ki abban, hogy a gazdag nyugati egyházak anyagilag támogatják a szegény latin-amerikaiakat. Az európai egyháznak is szüksége van Latin-Amerikára. "Az ajándékok cseréje szellemi és vallási értelemben is létérdekünk" - mondta Erdő Péter bíboros.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek