Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új diplomáciai fejezetet nyitott Oroszország az észt konfliktussal

Moszkva új fejezetet nyitott az Észtországgal folytatott vitában, ez "a zsarolásnak, a provokációnak, illetőleg a legkülönfélébb törvénysértéseknek az alkalmazását jelenti Oroszország diplomáciájában" - mutatott rá Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának fideszes elnöke kedden Brüsszelben sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-05-15 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:32.537933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt esztendőkben már megtapasztalhattuk a nyomásgyakorlás sajátos formáit, itt mindenekelőtt az energiafegyverre gondolok, de ez alkalommal, Észtország vonatkozásában az eszköztárat nagyon látványosan kibővítette Oroszország a vandalizmussal és a blokád meglehetősen széles tárházának alkalmazásával - mondta el Németh Zsolt az Európai Néppárt kétnapos vezetőségi ülése közben nyilatkozva.

A Fidesz ezt a leghatározottabban elutasítja, elítéli, és úgy véli, hogy a történteket alaposan ki kell vizsgálni, az érintetteknek gazdasági és jogi elégtételt kell nyújtani, a meglévő szankciókat pedig meg kell szüntetni - szögezte le, jelezve, hogy ezt az álláspontot képviselte Orbán Viktor Fidesz-elnök is a brüsszeli ülésen.

Amíg nem kezdődik meg a hatósági együttműködés az igazságszolgáltatás érdekében, el kell halasztani az EU és Oroszország csúcstalálkozóját - ismertette pártjának álláspontját Németh Zsolt. Hozzátette: ez nem csupán Észtország elemi érdeke, hanem mindazon országoké, amelyek Oroszország szomszédságában, illetve befolyási övezetében élnek, s amelyekre "valamilyen formában kiterjed az újjáéledő orosz birodalmi ösztön". Hosszú távon Oroszországnak is érdeke, hogy tiszta vizet lehessen önteni a pohárba, és az európai államokkal folytatott együttműködés visszatérjen a normális, legális diplomáciai mederbe - jegyezte meg.

Németh Zsolt a NATO brüsszeli központjába is ellátogatott, ahol találkozott Martin Ertmann politikai és biztonságpolitikai ügyekért felelős főtitkárhelyettessel és Adam Kobierackival, a műveletekért felelős főtitkárhelyettessel.

A sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az energiabiztonság kérdésében a NATO is rendelkezik állásponttal, amelyet a legutóbbi, rigai csúcstalálkozón fogadott el. A szövetség törekvéseinek homlokterében a források, illetve az infrastruktúra biztonsága áll - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek