Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypártok veszélyeztetik a fővárosi közüzemek működését

Az MSZP és az SZDSZ torzsalkodása a fővárosi önkormányzat közszolgáltató cégeinek működését veszélyezteti - jelentette ki a KDNP fővárosi frakcióvezetője az önkormányzat gazdasági bizottságának keddi ülésén. A jelenlévő kormánypártiak közül senki nem reagált erre a megállapításra.


Dátum: 2007-05-15 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:08:36.850428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bagdy Gábor (KDNP) annak kapcsán beszélt erről, hogy több gazdasági társaság esetében nem tudtak még megállapodni a tisztségviselőkről a kormánypártok, s emiatt a cégek e hétre összehívott közgyűléseit meg kell majd szakítani.

A jogszabályi előírás szerint május 31-ig kell döntést hozni a cégek személyi ügyeiben, vezérigazgatóiról, igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjairól. Az önkormányzat vagyonkezelő társasága a kormánypártok megállapodásának hiányában azt kezdeményezte, hogy az e héten esedékes közgyűléseken, például a Nagybani Piac Zrt.-nél, legkésőbb május végéig függesszék fel a személyi kérdéseket.

Wintermantel Zsolt (Fidesz) a fővárosi és az újpesti önkormányzat közös tulajdonában lévő Épít Zrt. közgyűlésével kapcsolatban vetett fel problémát. Közölte, ha a fővárosi nem járul hozzá, hogy 2010-ig kapjanak mandátumot a tisztségviselők, akkor Újpest nem szavazza meg a benyújtott javaslatokat.

A fideszes politikus úgy vélte, hogy az októberi választás óta "zűrzavarosnak látszó események" tapasztalhatók a fővárosi önkormányzatnál.

Bagdy Gábor hozzátette, hogy sajnálatos módon nem alakult ki október óta a szakbizottságnál üzemszerű működés. A politikus nehezményezte, hogy a bizottság nem kap időben előterjesztéseket a főpolgármesteri hivataltól. Indítványozta, hogy több, az ülésen kiosztott előterjesztést ne vegyenek napirendre. Többségi szavazás után a testület nem vette napirendjére azt a javaslatot, hogy az Észak-pesti Szennyvíztisztító telepen csatornaiszap-kezelőt létesítsenek, illetve hogy egy ingatlant eladjanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek