Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

60-80 főnyi szélsőséges miatt lőtt a rendőrség több tízezer emberre

60-80 fős tömegbázissal rendelkező, szélsőséges társaság miatt oszlatott több tízezer embert gránátvetővel, vadászpuskával, karddal és gumibottal a rendőrség tavaly ősszel - derült ki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának mai ülésén, amikor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok képviselői adtak számot munkájukról.


Dátum: 2007-05-15 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:40.206273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Főleg a tavaly őszi eseményekről kérdezték a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok képviselőit a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagjai a testület keddi, zárt ülésén. Erről Simicskó István (KDNP), a bizottság elnöke beszélt, miután a képviselők meghallgatták a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót. Az ülésen elhangzottakat ötven évre titkosították, de az elmondható, hogy az őszi tájékoztatáshoz képest jóval óvatosabb volt az írásbeli beszámoló - fogalmazott. A bizottság kereszténydemokrata elnöke kiemelte: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) beszámolójában elismerték, hogy vannak szélsőséges csoportok, amelyek a békés célú tömegdemonstrációkra akartak ráépülni.

Az NBH szerint tavaly ősszel voltak békés természetű, nem az alkotmányos rend megdöntésére irányuló rendezvények, és volt 60-80 fős tömegbázissal rendelkező, szélsőséges társaság, amelyik a kialakult helyzetet akarta a saját céljaira felhasználni, ráépülni a békés demonstrációkra - mondta Simicskó.

Ismert, a rendőrség a békés demonstrálók tízezreit sem kímélve, kardlappal és gumibottal, valamint vadászpuskából, sőt gránátvetőből sorozatban kilőtt könnygázgránáttal oszlatta a tömeget.

A nemzetbiztonsági bizottság tudomásul vette a kapott tájékoztatást.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek