Sólyom László mentené a Rábát
Sólyom László köztársasági elnök tegnap folytatta országjárását. Az államfő egyebek közt Szentgotthárdra is ellátogatott, ahol érthetetlennek és cinikusnak nevezte az osztrák fél magatartását a Rába habzásával kapcsolatban. Szerinte az ügy megterhelheti a két ország kapcsolatát.
Dátum: 2007-05-16 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:43.678490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Országjárásomon nemcsak a természeti értékeket, hanem az egész térség problémáit szeretném megismerni" - mondta Őriszentpéteren Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő az Értékőrző tájak és emberek Magyarországon programsorozat keretében érkezett a településre.
A köztársasági elnök szerint több természetőrre lenne szükség az Őrségi Nemzeti Parkban. Beszélt arról is, hogy nagy lehetőségek vannak a falusi gyógyturizmusban, valamint szólt a szlovén, osztrák és magyar nemzeti parkok példaértékű együttműködéséről.
Sólyom László délután ellátogatott Szentgotthárdra, ahol érthetetlennek és cinikusnak nevezte az osztrák fél magatartását a Rába habzásával kapcsolatban. Szerinte a kérdéseinkre nem az a válasz, hogy a folyó melletti bőrgyárak egyesével nem lépik túl a szennyezési értéket, hiszen bennünket az összesített hatások érnek. Az elnök azt mondta, várható, hogy a két, eddig példásan együttműködő ország kapcsolatát súlyosan megterheli a probléma. Furcsának tartotta, hogy az osztrák fél fennhangon tiltakozik a toronyi lignitbánya ellen, de a rá vonatkozó jogos kritikákra hallgatással felel.
Az államfő indulása előtt arra kérte az osztrák és szlovén nagykövetet, valamint a térség nemzeti parkjainak igazgatóit, hogy vele együtt menjenek a Rábára, és a helyszínen győződjenek meg az állapotokról.
A köztársasági elnök a Lapincs folyó sózásával kapcsolatban elmondta, hogy a környezetkárosítás azonnali megszüntetése érdekében minél előbb tárgyalásokat kell kezdeni az osztrák féllel.
Bejelentette, hogy június 16-án találkozik Ausztria köztársasági elnökével, és ezekben a kérdésekben törekedni fog a közös megoldásra. Mivel az államelnök, Heinz Fischer hozzá hasonlóan elkötelezett híve a természetvédelemnek, várható, hogy a két államfő eredményes megbeszéléseket folytat.
Sólyom László a Begas nevű osztrák cég által a határ mellé tervezett szemétégetőről is beszélt. Szerinte nem szabad szükségtelen veszélyeknek kitenni a környéken élőket, és újra kell gondolni az egész beruházást. Figyelmeztetett, egyelőre tervezés alatt álló erőműről van szó, így a dologba a magyar félnek is lehet még beleszólása.
Magyar Hírlap - fidesz.hu