Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kérdőív kitöltése után kezelik a betegeket Pécsett

Több órát kell várniuk egy vizsgálatra a betegeknek Pécsett - az orvos ugyanis csak azután foglalkozik velük, miután válaszoltak egy 50 kérdést tartalmazó adatlapra. A dél-dunántúli régió egyes egészségügyi intézményeiben ugyanis egységes beteg-informatikai rendszert vezetnek be, az átállás azonban nagyon lassan megy.


Dátum: 2007-05-16 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:46.301064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyetem bőrgyógyászati klinikáján pár napja vezették be az új informatikai rendszert. A betegek többsége 2-3 órát vár arra, hogy sorra kerüljön, ráadásul arról sem tájékoztatják őket, hogy mitől lassult le ennyire a rendelési idő.

A programhoz csatlakozott intézményekben 50 kérdésből álló adatlapot kell kitölteni az asszisztenseknek a betegekről - az orvos csak ezután vizsgálja meg őket. A személyes adatokon kívül válaszolniuk kell többek között a beutalási renddel és a területi jogosultsággal kapcsolatos kérdésekre is.

"Meglehetősen lassan működik jelenleg. Magam is tapasztaltam, hogy korábban egy óra alatt megnézhető betegeknek első időszakban a felét tudtam vizsgálni, mert időigényes és időrabló." - nyilatkozta Kollár Lajos, a PTE klinikai központ mb. orvos-igazgatója.

A neurológiai klinikán sem működik tökéletesen a rendszer. Az orvosok azonban figyelnek arra, hogy a járóbetegeket 20 percenként fogadni tudják.

"Mindenképpen okoz bizonyos nehézséget, de ez nem vetül ki a betegek előjegyzésére, ellátására, viszont ennek érdekében, vagy hogy ezt elkerüljük, az adminisztratív erőink, munkatársaink egy kicsit többet kell, hogy dolgozzanak." - nyilatkozta a HírTV-nek Komoly Sámuel, a Pécsi Neurológiai Klinika igazgatója.

A számítógépes nyilvántartásnak őszre kell teljes egészében működnie. Addigra a klinikák és az intézmények számítógépeit egy rendszerben egyesítik, akkor egyetlen kód beütésével a beteg összes adata és lelete bárhol lehívható. A gond csak az, hogy a hét magyarországi régióból mindössze háromban vezetik be, és ott is csak azokban melyek az uniótól pénzt nyerek erre a célra.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek