Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Párbeszéd a városért

A jövőben szakterületenként folytatódik a párbeszéd a kamara és a soproni városvezetés között.


Dátum: 2007-05-16 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:48.363846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az önkormányzat, a városvezetés a lehetőségei szerint mindenben támogatja a vállalkozásokat - értékelt az alpolgármester. - Szerepünk szerint mi koordinálunk, és lehetőségeink szerint olyan feltételeket alakítunk ki, hogy érdemes legyen a városban vállalkozni. Nekünk megvannak a sajátos feladataink éppúgy, mint a gazdaságnak, ezért az érdekeinket egyeztetni és egymást segíteni közös érdek és kötelességünk is.

- Az a minimum, hogy párbeszédet folytatunk, de ennél sokkal többről van szó. Mi valódi partnernek tekintjük a vállalkozásokat, illetve szakmai szervezeteiket, a kamarát és az ipartestületet. Az első ilyen találkozót megállapodásunk alapján több is követi témánként és szakterületenként.

- A beszélgetés során számos olyan kérdéskör szóba került, amely érzékenyen érinti a cégeket, vállalkozásokat, összességében pedig az egész várost - mondta Horváth Vilmos, a kamara elnöke.

- Azon túl, hogy átfogó képet kaptunk a város jelenlegi helyzetéről és a tervezett fejlesztésekről, két konkrét dolgot kértünk. Az egyik, hogy a városvezetés vegye be fejlesztési elképzelései közé egy multifunkcionális csarnok építését - úgy tűnik, erre még van lehetőség -, hiszen egy ilyen intézményre ma már elengedhetetlenül szükség van. Részben az országos rangú erdészeti és faipari kiállítás és vásár miatt, részben pedig a közösségi élet szempontjából. A másik kérésünk az volt, hogy minden lehetségest kövessenek el azért, hogy olyan regionális funkciók, mint például a környezet- és természetvédelem vagy műemlékvédelem kérdésköre, Sopronba kerüljenek. Ezek mind olyan feladatok, amelyek a város adottságaiból következnek.

Kisalföld - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek