Nem csitul a vihar a jegyáremelések miatt
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint elviselhetetlen mértékben emelkedtek a közösségi közlekedés tarifái május elsejétől.
Dátum: 2007-05-16 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:52.745573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miután ősszel a korábbi kedvezményeket is megnyirbálták, 67,5 százalékról 50 százalékra csökkentették, sok diáknak gyakorlatilag a duplájába kerül most a hazautazás, mint szeptemberben.
Fazekas Gábor Budapesten tanul, és Szabolcs megyébe, Kisvárda mellé utazik haza minden hétvégén. 370 kilométert tesz meg.
1250 forintot fizettem, most 2140-et, így egy hazautazás vagy egy felutazás 3 ezer forintomba is kerül. Tehát ha egy egész hétvégét otthon akarok tölteni, akkor oda-vissza ez 6 ezer forintomba kerül, ami havonta több mint 20 ezer forint - magyarázta a tanuló.
A HÖOK nemcsak a jegyár-emelés mértékét sérelmezi, hanem azt is, hogy a korábbi ígéretekkel szembement a gazdasági tárca. Miskolczi Norbert HÖOK-elnök szerint ugyanis a szakminisztérium ősszel, amikor a kedvezményeket megnyirbálta, ígéretet tett arra, hogy nem hajt végre drasztikus áremelést.
A mostani áremelés átlagosan 17 százalék volt, és a hangsúly az átlagos kifejezésen van. Az agglomerációban élők ugyanis akár 63 százalékkal is többet fizethetnek - mondta.
Miskolczi hozzátette: a 63 százalékos áremelés úgy következhetett be, hogy a GKM az új tarifa-táblázatban az 50 kilométeres körzethatárig drágította ilyen mértékben a jegyeket. A HÖOK elnöke ugyanakkor úgy véli: nemcsak a hallgatók, hanem az agglomerációból ingázók életét is megnehezítette a jegyáremeléssel a szaktárca.
A Magyar Rádió megkereste a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot is. Egyelőre még nem kaptak választ kérdéseikre.
radio.hu - fidesz.hu