Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

1.300 új munkahely Zalaegerszegen

Kis- és középvállalkozások, multinacionális vállalatok betelepítésével a tervek szerint 1.300 új munkahely létesül a zalaegerszegi északi ipartelepen - közölte az iparövezet átadásakor Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere.


Dátum: 2007-05-16 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:53.039284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 41 hektáros területen 470 millió forintos beruházással kiépítették a szennyvízátemelőt, a vízvezeték- és a szennyvízcsatorna-rendszert és előkészítették az áram és a gáz bevezetését. Háry András, a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta: elsősorban a feldolgozóipari cégek letelepedésesére számítanak: a helyi vállalkozásokon kívül országos és nemzetközi cégekkel is folytatnak tárgyalásokat.

Az övezetben kialakítanak egy 3 hektáros kisvállalkozói parkot is, ahol a helyi vagy környékbeli cégeknek biztosítanak 2.000-4.000 négyzetméteres telkeket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek