Haller világcsúcsa
A Démász-Szegedi VE kétszeres világbajnok és Világkupa-győztes evezőse, Haller Ákos újabb nagy sikert ért el.
Dátum: 2003-01-20 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:01.038969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hollandiai Amszterdamban szerepelt ergométeres versenyen, vagyis szárazon lapátolt. Ezen az eseményen a hagyományos táv háromszorosát, vagyis 6000 métert kellett húznia neki és a szeniorok (39 éves korcsoport) között induló edzőjének, Dani Zsoltnak is. Haller Ákos fantasztikus eredményt ért el: 18:50.2 percet evezve átadta a múltnak a táv 1999 óta fennálló világrekordját, amelyet 2 másodperccel javított meg.
- A szabadtéri evezős versenyek bevezetője mindenütt a világon az ergométeres erőpróba - mondta Haller Ákos. - Szívesen vettük és fogadtuk el a szervezők meghívását. Az pedig külön öröm, hogy sikerült megjavítanom a világrekordot. Ha rajtam múlik, az enyém még ennyit sem fog élni, szeretném minél hamarabb megjavítani.
A szegedi evezősre sítábor, majd úgynevezett meleg vizes felkészülés vár. Legközelebb február 22-én az újszegedi sportcsarnokban, az ergométeres országos bajnokságon áll rajthoz.
Délmagyarország online