Új többség, erős Magyarország
Új többség, erős Magyarország - ismertette szerdai sajtótájékoztatóján Deutsch-Für Tamás a Fidesz hétvégi kongresszusának üzenetét.
Dátum: 2007-05-16 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:55.651569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarországon a legutóbbi parlamenti választásokon a szocialista pártot sikerhez juttató régi többség elolvadt, és az elmúlt esztendőben megszületett az új többség, amely nem ideológiai természetű, nem pártalapon szerveződik, hanem egy sokszínű többség - mondta el a politikus, hozzátéve, hogy ma Magyarországon a legszélesebb és legerősebb szövetség az új többség, amelyet a jövő, és a jövőbe mutató közös célok tartanak össze.
Mint arról Deutsch-Für Tamás beszámolt, az új többség nem fogadja el azt a sorsot, amit a jelenleg hivatalban lévő kormány szán neki. Azt, hogy semmibe veszi őt a politika, és azt sem, hogy a szemébe hazudjanak. Az új többség nem beletörődő, felelősséget érez személyes sorsa, családja, országa, a nemzete iránt - fogalmazott a politikus, hozzátéve: az új többség az elmúlt esztendőben megfogalmazta alapvető célját, amely nem más, mint az erős Magyarország, hiszen csak egy erős ország képes megvédeni közös értékeinket, képviselni érdekeinket és megvalósítani céljait - jelentette ki.
"Meggyőződésünk, hogy az új többség közös célja, az erős Magyarország képes lesz arra, hogy visszafoglalja korábban elfoglalt közép-európai térségen belüli vezető pozícióját", valamint képes elhárítani azon akadályokat, amelyek a közös boldogulásunk útjában állnak, így például az indokolatlanul magas adóterheket, a megszorító intézkedéseket, a pénzbehajtó akciókat és a korrupciót, ugyanakkor képes biztosítani azt a szolidaritást, együttműködést, amely a lehetőséget teremti meg a segítségre szoruló honfitársainknak - jelentette ki.
A Fidesz meggyőződése szerint az erős Magyarország igazságos lesz, és nem biztosít egyetlen szűk csoportnak sem kiváltságokat - szögezte le. "Egyértelmű tehát a helyzet: a jelenlegi (...) kormányzati politika nem bír társadalmi támogatottsággal, nem bírja megvalósítani az új többség által kitűzött (...) célokat, nem képes közelebb vinni minket az erős Magyarország megteremtéséhez. Akkor, amikor a jövő feladataival, a Gyurcsány-kormány utáni időszak kérdéseivel foglalkozunk, akkor nem másról kell beszélnünk, mintsem arról, hogy a válságból kivezető utat (...) radikális gazdasági fordulat hozhatja meg, ennek pedig előfeltétele a politikai fordulat, hiszen a jelenlegi hatalom képviselői csak az elmúlt esztendőben tapasztalt módon tudják kormányzati feladatukat ellátni" - fogalmazott Deutsch-Für Tamás.
A fideszes politikus szólt arról is, hogy a Fidesz hétvégi kongresszusa egy nyugat-európai típusú , valamennyi érdeklődő számára nyitott, ingyenes szövetségi találkozó, melyet a Budapesti Nemzetközi Vásár területén, a vásárvárosban rendeznek meg. A tanácskozásra szombaton 12 órától várják az érdeklődőket egész az esti órákig, másnap pedig délelőtt 10 órától este 18 óráig látogathatók azok a kulturális, közéleti rendezvények, amelyek minden bizonnyal nagy érdeklődésre tartanak majd számot. Deutsch-Für Tamás tájékoztatás szerint a részletekről pénteken és szombaton adnak tájékoztatást.
fidesz.hu