Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz az egri polgármestert bírálja

A Fidesz támogatásával, az Egri Lokálpatrióta Egylet jelöltjeként megválasztott polgármester tevékenységét bírálta szerdán Egerben Demeter Ervin, a Fidesz helyi választókerületi elnöke.


Dátum: 2007-05-16 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:09:58.116131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szerint magasabb sebességi fokozatba kell kapcsolnia a város vezetésének. El kell végezni a múlt feltárását és lezárását, illetve új irányt kell adni a településnek - közölte az országgyűlési képviselőként is dolgozó volt titokminiszter az önkormányzat első kétszáz napos tevékenységét értékelő sajtótájékoztatón.

A politikus elmondta, hogy számos kritika érte az előző ciklusban a közbeszerzéseket, a városi vagyongazdálkodást. "Olyan állítások is elhangzottak, amik már a büntetőjogi felelősséget is felvetették".

Ebben a helyzetben, a múlt lezárása érdekében ezeket az ügyeket fel kell tárni - szögezte le.

Ugyanakkor meg kell kezdeni a városigazgatás strukturális, szervezeti átalakítását, mert jelenleg a jövőjét éli fel a település és nem képes előteremteni a fejlesztéshez szükséges forrásokat - fűzte hozzá.

Vagyis egy új szervezeti struktúra kialakítása a legsürgetőbb feladat, majd a közüzemek és közszolgáltatások átalakítása, végül pedig egy hatékony városi intézményrendszer megteremtése a legfontosabb teendő - sorolta a Fidesz elképzeléseit Demeter Ervin.

Hozzátette, nem ért egyet azzal, hogy a város vezetése, a közoktatási intézmények összevonásával kívánja elkezdeni a szerkezetátalakítást. Ugyanakkor eredményként értékelte az új városi közbeszerzési szabályzat elfogadását, ami garanciát jelent a közbeszerzések átláthatóságára. Ugyancsak az új vezetésnek tulajdonította, hogy a település polgárait sikerült megvédeni a közüzemi áremelésektől.

Vagyis "az új önkormányzat sokat tett, de nem eleget" - fogalmazott a politikus.

Arra az újságírói felvetésre, miszerint ellentmondásos, hogy a közgyűlés többségében politizáló és az alpolgármestert kiállító Fidesz a saját maga által delegált vezetést bírálja, Demeter Ervin azt mondta, hogy az önkormányzás irányát meghatározó polgármestert nem a Fidesz állította. Majd helytállónak nevezte azt a megjegyzést, hogy a bírálat elsősorban a polgármestert illeti.

Egerben nyolc évi szocialista-szabaddemokrata városvezetést követően választották polgármesterré a helyi lokálpatrióta egylet színeiben induló Habis Lászlót. A jelöltet a teljes jobboldal támogatta, a többi között a Fidesz, a KDNP, az MDF, a Vállalkozók Pártja, a MAGOSZ és más jobboldali szervezetek is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek