Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét veszélyben vannak a Nagymező utcai fák

Ismét életveszélyben vannak a Nagymező utcai platánfák, ezért demonstrációt szerveznek az utca lakói - közölte Hantos Enikő, a Nagymező utcaiak Egyesülete elnöke az MTI-vel szerdán.


Dátum: 2007-05-16 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:00.151379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A civil szervezet elnökének közleménye szerint tudomásukra jutott, hogy kilenc fát akarnak kivágni az utcában, amelyek korábban útjában álltak a mélygarázs beruházásnak. A hatodik kerületi és fővárosi védettséget is élvező Nagymező utcai fasor a mélygarázs beruházás útjában áll, és a hatóságok a lehetőségét keresik, hogy a jogszabályok kiskapuit kihasználva megtalálják a módot a fák kivágásra - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek