Iskolák összevonásáról döntenek Újbudán
Újbudai általános iskolák összevonásáról, illetve középfokú intézmények a fővárosnak történő átadásáról dönt várhatólag a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A XI. kerület honlapján közzétett előterjesztés szerint a József Attila Gimnáziumot, valamint a Montágh Imre általános iskolát és készségfejlesztő speciális szakiskolát 2008 szeptemberétől adná át Újbuda a fővárosnak.
Dátum: 2007-05-16 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:01.890813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Weiner Leó zeneiskolát és zeneművészeti szakközépiskolát ugyanekkortól "megosztott feladatellátással" kívánja működtetni Újbuda a fővárossal együtt.
Az önkormányzat választott testülete továbbá várhatólag három-három általános iskola összevonásáról is döntést hoz.
A testület március 23-ai ülésén már szándéknyilatkozatot fogadott el az iskolákat érintő átszervezésekről. Az MSZP és az SZDSZ frakciója és az egyetlen MDF-es képviselő szavazataival meghozott döntéseket a Fidesz képviselőcsoportja átgondolatlannak tartotta.
Domonkos Csaba, a hivatal sajtófőnöke akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a fővárostól garanciákat kérnek az intézmények meghatározott ideig történő további működtetésére.
A döntés indokai között említette, hogy a 2.600 kerületbe járó középiskolásból mindössze 850 újbudai, miközben az intézmények fenntartása másfél milliárd forinttal terheli a költségvetést.
inforadio.hu - fidesz.hu