Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: "Meg kell védenünk az embereket"

A Fidesz az árampiaci liberalizáció (értsd: áremelések) helyett inkább az elszabaduló villamosenergia-árak megfékezését ajánlja a kormánynak - hangzott el Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-05-16 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:02.228068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány elfogadta a villamosenergia-törvény tervezetét, amely értelmében 2008. január 1-jével megvalósul a villamosenergia-piac teljes liberalizációja Magyarországon - közölte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a szerdai kormányülést követő kormányszóvivői tájékoztatón.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy tavaly augusztus óta a kormány már két lépcsőben, összesen mintegy 20 százalékkal, növelte a villany árát, ami a megszorító intézkedéseknek is köszönhetően "már-már elviselhetetlen terhet" rakott az emberek vállára.

"Ennek a kétszeri áremelésnek az eredményeként ma a magyar családok európai összehasonlításban is irreálisan magas árat fizetnek az áramért" - hangsúlyozta a politikus, aki utalt rá, hogy pártja korábban több javaslatot is megfogalmazott az indokolatlan szolgáltatói luxusprofit letörése érdekében.

A Fidesz kommunikációs vezetője szerint a kormánynak megvan a lehetősége, hogy a hatósági ármegállapítás eszközével élve mérsékelje a villamosenergia árát.

Erre azért is lehetőség van, mert a ma befizetett villanyár 40 százaléka az államhoz, illetve a szolgáltatókhoz kerül - tette hozzá, az ügyben a kormány felelősségét hangsúlyozva.

Szijjártó Péter úgy vélte, hogy meg kell védeni az embereket az "irreálisan magas" áramártól, ezért - mint elmondta - a Fidesz csak az ennek érdekében kidolgozott kormányzati javaslatokat támogatja.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek