Késhetnek a szociális juttatások
A kormánypárti képviselők elfoglaltsága miatt várhatóan késik a januárra esedékes szociális juttatások kifizetése, a kormány által változatlan formában beterjesztett szociális törvénycsomagról ugyanis csak február negyedikei ülésén dönt újra az Országgyűlés.
Dátum: 2003-01-20 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:02.047998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Késedelmet szenvedhet olyan juttatások kifizetése, mint a nagymamagyes és a 800 ezer gyermeket érintő gyermekvédelmi támogatás emelése. A Magyar Nemzet kérdésére Gál J. Zoltán a kormánypárti képviselők távolmaradását szabadságtöltéssel, illetve európai uniós elfoglaltsággal indokolta. A Fidesz már korábban jelezte: ha változatlan formában terjeszti a kormány a törvényt a Ház elé, nem vesz részt az ülésen. A Fidesz azt kifogásolta, hogy a törvénymódosítás hátrányosan érinti azokat az állampolgárokat, akik az egyházi intézményekben kívánják igénybe venni a szociális alapellátásokat.
Magyar Nemzet - fidesz.hu