Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem is pályáztunk a Peugeot-nál?

Miért nem Tatabányán építi meg a PSA konszern kis- és középüzemét? Erre a kérdésre kereste a választ Tállai András, fideszes országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-01-20 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:02.682977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A honatya korábbi lapértesülések alapján elmondta, Medgyessy Péternek lehetősége volt, hogy november eleji párizsi látogatásán találkozzon a Peugeot elnökével és lobbizzon a magyarországi beruházás érdekében. A francia cégek képviselői a tárgyalásokon megnyugtatásul közölték vele, nem kívánnak kivonulni a magyar piacról, és új lehetőségek iránt érdeklődtek. Ugyanakkor átlátható állami megrendeléseket és tiszta közbeszerzést várnak. A kormányfő a kormány nevében adókedvezményeket és EU-konform beruházás-ösztönzést ígért. A Peugeot érdeklődése kapcsán derűlátóan nyilatkozott.

A január 14-én megszületett döntés alapján azonban a szlovákiai Nagyszombatra esett a franciák választása. (A zöldmezős beruházást 2006-ban adják át.)

A döntés hátteréről szólva Tállai András - Tatabánya polgármesterére hivatkozva - megállapította: a magyar fél illetékesei el sem juttatták Párizsba ajánlatukat. Nem Tatabányán múlott tehát a tervezett építkezés meghiúsulása.

Vajon megtett-e mindent a közlekedési és vízügyi tárca vezetője, hogy Magyarország egyforma eséllyel induljon a másik két országgal szemben? Nyilván nem, hiszen az a szerződéskötést megelőző kormányszintű egyetértési nyilatkozat, mely a kedvezményeket és kötelezettségeket kellett volna tartalmazza, nem jutott el az érintettekhez. Ez nem meglepő, hisz január 13-án még a minisztérium jogászai dolgoztak az anyagon.

Mindezekkel összefüggésben a honatya arra vár választ Medgyessy Péter miniszterelnöktől és Csillag István minisztertől: elkészült-e az egyetértési nyilatkozat, azt elküldték-e? Ha igen, milyen kedvezményeket ajánlott a kabinet a francia félnek? Miért nem sikerült Medgyessy Péternek kamatoztatnia francia kapcsolatait? Mekkora felelősség terheli a közlekedési minisztert, ha Magyarország ajánlata nem készült el időben? Miért nem ismerték be nyíltan a kudarcot, és mikor fognak Tatabánya polgárainak szemébe nézni?

A térség számára kedvezőtlen döntés okai között Tállai András azt a bürokratikus és lassú döntéshozatali mechanizmust említette, mely behozhatatlan versenyhátránnyá vált. Ezen változtatni kell, húzta alá a képviselő.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek