Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezer aláírás a Kaposvárt elkerülő út ingyenessé tételéért

Tízezer aláírást gyűjtött össze két kaposvári civil szervezet a várost elkerülő mintegy 20 kilométeres út ingyenessé tételéért; az aláírt íveket csütörtökön a városházán adták át a polgármesternek, kérve, továbbítsa azokat a gazdasági és közlekedési miniszternek.


Dátum: 2007-05-17 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:17.475110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Katona Zsuzsa, a Szeretem Kaposvárt! mozgalom, valamint Kiss Judit, a Lakótelepen Élők Egyesületének elnöke egyaránt hangsúlyozta: Kaposvár igazi közösségként viszonyult a kezdeményezésükhöz.

Az aláírásgyűjtés két hete alatt sokan azok közül is csatlakoztak az elkerülő út fizetőssé tétele elleni tiltakozáshoz, akik közvetlenül nem érintettek, illetve a környező településeken laknak - mondta Katona Zsuzsa. Hozzátette: a város lakói mellett azokat a régióban élő fuvarozókat is rendkívül hátrányosan érinti a rendelet, akik főként a térségben dolgoznak, hiszen e miatt az útszakasz miatt kell matricát vásárolniuk, amely egy évre több mint 200 ezer forintba kerül.

Kiss Judit szerint az aláírások azt bizonyítják, hogy "a kaposváriak féltik és szeretik a városukat". Reményét fejezte ki, hogy a sikerül elérni az elkerülő út ingyenessé tételét, "a politikusok figyelembe veszik a civilek véleményét". Mint mondta: a tapasztalatok szerint a rendelet életbe lépése óta jelentősen megnőtt a várost átszelő 67-es és a 68-as főközlekedési utakon a teherfogalom.

Szita Károly (Fidesz) polgármester átvéve az aláírásokat tartalmazó íveket, azt mondta: időpontot kér Kóka János minisztertől, hogy a két civil szervezet elnöke személyesen adhassa át a kaposváriak tiltakozását. Emlékeztetett: a várost elkerülő út éppen azért épült meg, hogy Kaposvár forgalmas városrészeit mentesítsék az átmenő forgalomtól, főként a nehézjárművektől, s ezzel nyugalmasabb és biztonságosabb legyen a város közlekedése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek