Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új elnökség a Fidelitas élén Győrött

A Fidelitas képviseletét akarja megerősíteni a győri közéletben az ifjúsági szervezet helyi csoportjának napokban megválasztott új elnöksége - közölte Radnóti Ákos, a győri csoport új elnöke csütörtöki sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-05-17 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:17.790386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Céljaik közül kiemelte a jelenleg 135 tagot számláló csoport létszámának bővítését. Hangoztatta: minél több fiatalt szeretnének bevonni az ifjúsági szervezet működésébe, és más, konzervatív értékrendet valló szerveződéssel is szándékoznak kapcsolatot építeni, együttműködni a határon innen és túl.

A 27 éves politikus rámutatott: a Fidelitas az ifjúságpolitika legmeghatározóbb képviselője, s ezt a pozíciót nemcsak megőrizni, hanem megerősíteni szándékozzák programjaikkal, tevékenységükkel. Bárki számára nyitott rendezvényeiket rövidesen megjelenő új internetes honlapjukon rendre közzéteszik - tette hozzá az elnök.

Borsi Róbert alelnök bejelentette: Győrött képzést indítanak leendő politikusok számára. Arra törekednek, hogy az egyetemistákat egyetemisták, a munkásfiatalokat munkásfiatalok képviseljék.

Az alelnök szólt arról, hogy tavaly ősz óta a Fidelitas hat önkormányzati képviselővel van jelen a győri közgyűlésben. Az ifjúság korábbinál markánsabb képviselete érzékelhető anyagiakban is: az idei költségvetésben az ifjúsági keret közel megnégyszereződött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek