Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Ryanair ősztől Ferihegyről is járatot indít

A Ryanair diszkont légitársaság ősztől járatot indít Ferihegy és az angliai Nottingham között, a légitársaság az első évben 60 ezer utasra számít a járaton - jelentette be Tomasz Kulakowski a légitársaság közép-európai értékesítési és marketing menedzsere csütörtökön Ferihegyen.


Dátum: 2007-05-17 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:20.594191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: az idén 50 millió utassal számolnak, 8 millióval többel mint ahány utasuk egy éve, 15 millióval többel mint amennyi két éve volt. A Ryanair gyors növekedése elsősorban a piacon legalacsonyabb árainak köszönhető - tette hozzá és megemlítette, hogy új európai árháborút indítanak, egymillió ingyenjegy szétosztásával Európa-szerte. Magyarország az egymillió ingyenjegyes akcióban még nem vesz részt - jegyezte meg.

A Ryanair Sármellékről és Ferihegyről közlekedő járatain az első évben 140 ezer utasra számítanak.

A nottinghami járat hetente négyszer közlekedik október 31.-től, a jegyeket 3 forinttól kínálja a légitársaság.

Dave Newman, a Budapest Airport járatfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a Ryanairrel 10-re emelkedik a diszkont légitársaságok száma Ferihegyen, az általuk elérhető úticéloké pedig 52-re.

Kérdésre válaszolva Thomasz Kulakowski elmondta: nem kaptak a többi légitársaságtól eltérő kedvezményeket, de sikerült olyan megállapodást kötniük a BA-val, ami elfogadható költségeket jelent a légitársaság számára.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e újabb járatokat, részleteket nem kívánt elárulni, annyit mondott: ez nem az utolsó járat, amelyet a Ryanair Ferihegyről indít. Elképzelhetőnek nevezte, hogy egy hónapon belül döntés születik egy újabb járatról is.

Dave Newman a diszkont légitársaságok csökkenő forgalmát firtató kérdésre kifejtette: a Ryanair járatindító bejelentését bizalmi szavazásnak tekinti. Azt jelzi, hogy van még növekedési pontenciál - fűzte hozzá, de korainak nevezte az idei diszkont forgalom prognosztizálását.

A Ryanair 19 bázisrepülőtérről közlekedik, összesen 484 útvonalon, 25 országban. Jelenleg 134 Boeing 737-800-as repülőgépből álló flottát üzemeltetnek és további 117-et rendeltek. A légitársaság jelenleg 4.200 főt foglalkoztat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek