Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medián: Gyurcsánynál már csak Horváth Ágnes népszerűtlenebb

A Medián legfrissebb felmérése szerint a Fidesz 37, az MSZP 23 százalékos támogatottságot élvez a teljes népesség körében, a biztos szavazók 55 százalékban a Fideszre, 32 százalékban az MSZP-re adnák voksukat. Orbán Viktor a népszerűségi lista elején, míg Gyurcsány Ferenc a végén helyezkedik el.


Dátum: 2007-05-17 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:25.905175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktort a fideszesek 90, Gyurcsány Ferencet az MSZP-sek 85 százaléka látná a jövőben "fontos politikai szerepben" - derül ki a Medián május elején készített felméréséből, amelyet a HVG ismertet. Jóval kisebb arányú az elfogadottságuk azonban a politikailag bizonytalanok körében: előbbire 19, utóbbira 16 százalék mondta az előzőeket. Az ellenoldalon - nem meglepő módon - egyáltalán nem kedvelik a rivális párt vezérét: tehát a fideszesek Gyurcsányt, az MSZP-sek Orbánt utasítják el komoly mértékben.

A két párt támogatottsága közötti jelentős különbség miatt ugyanakkor Orbán a népszerűségi lista élén, Gyurcsány pedig a végén helyezkedik el. A hónap vesztese Dávid Ibolya. Az MDF elnökének megítélése csak a Fidesz-szavazók körében esett vissza, ám ott jelentős mértékben - így összességében öt százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik szívesen látnák "fontos politikai szerepben". Fodor Gábor, az új környezetvédelmi miniszter a népszerűségi lista középmezőnyében startolt, így Göncz Kinga után ő a második legnépszerűbb kormánytag. Horváth Ágnes viszont nemcsak a bársonyszéket, de a népszerűségi lista utolsó helyét is kénytelen volt megörökölni egykori főnökétől - igaz, a megítélése így is lényegesen jobb, mint amilyen Molnár Lajosé volt leköszönésekor. A miniszterelnök népszerűsége érdemben nem változott, de ez májusban csak a népszerűségi lista utolsó előtti helyéhez volt elegendő.

A Medián adatai szerint a Fidesz 37, az MSZP 23 százalékos támogatottságot élvez a teljes népesség körében, a biztos szavazók esetében pedig 55-32 az arány a Fidesz javára.

A Medián megvizsgálta azt is, hogy az emberek mit gondolnak a nagy pártok elnökeiről. A teljes népesség körében Orbán maradását a Fidesz élén 40 százalék, Gyurcsány MSZP-elnökségét pedig 31 százalék támogatta.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek