Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János két ügyben jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet ellen

Áder János jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet ellen indított két perben csütörtökön - tájékoztatta a fideszes politikus ügyvédje az MTI-t.


Dátum: 2007-05-17 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:26.862422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bretscher Lívia a távirati iroda érdeklődésére elmondta: a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Magyar Nemzet című napilapban megjelent, "Schmidt Mária ante portas?" című cikke ügyében. A valós tény az, hogy Áder János nem készül pártelnöki szerepre semmilyen feltétel megvalósulása esetén sem - közölte az ügyvéd.

A Magyar Nemzet című lapban január közepén jelent meg Horváth Zsolt aláírással egy cikk, amelyben az azóta is ismeretlen szerző azt állítja, hogy az Orbán Viktort eltávolítani óhajtó jobboldali elégedetlen csoportok egyik vezetőjeként Schmidt Mária új jobboldali párt alapítására készül. Az új párt elnökének kilétét még homály fedi - folytatta a szerző, aki meg nem nevezett bennfenteseket idézett. A cikk szerint ezek a bennfentesek Áder János korábbi frakcióvezetőt nevezték meg, aki "még általuk sem ismert feltételekhez köti esetleges szerepvállalását".

Bretscher Lívia közölte: a Magyar Nemzetnek az ítélet kézhezvételétől számított nyolc napon belül kell közzétennie a helyreigazítást. Ez a következő: "Lapunk 2007. január 15-i számának Schmidt Mária ante portas? című cikkében valótlanul híreszteltük, hogy a cikkben utalt új jobboldali párt elnökeként bennfentesek Áder Jánost nevezték meg aki még e személyek által sem ismert feltételekhez kötné esetleges szerepvállalását. Ezzel szemben felperes Áder János nem készül ilyen szerepre semmilyen feltétel megvalósulása esetén sem."

A Magyar Nemzet cikkében foglaltakat Schmidt Mária is visszautasította, és nyilvános vitára hívta ki a szerzőt, aki azonban arra hivatkozva, hogy meg akarja őrizni névtelenségét, nem óhajtott nyilvános vitába bocsátkozni.

Bretscher Lívia közölte: Áder János szintén jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet január 25-i számában "Bűnbánó honatyák" címmel megjelent írás állítása miatt indított perben. A napilap valótlanul állította, hogy Áder János jogosult költségtérítésre, mint a választókerületétől távol lakó képviselő - tette hozzá Bretscher Lívia.

Az ítélet szerint ebben az esetben is a kézhezvételtől számított nyolc napon belül kell közzétenni a helyreigazítást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek