Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ajándék dollármilliók Moszkvának

Medgyessy Péter miniszterelnök moszkvai látogatását követően a kormányfő és szóvivője becsapta a közvéleményt, hiszen az elvtársias hangulatban lezajlott találkozó egyetlen érdemi eredményéről, a Magyarország felé fennálló orosz államadósság rendezéséről ma kiderült, semmi nincs úgy, ahogy azt decemberben mondták" - áll Rogán Antal fideszes frakcióvezető-helyettes hétfői közleményében.


Dátum: 2003-01-20 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:04.087705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus arra a hírre reagált, hogy László Csaba Moszkvában aláírta azt az egyezményt, amelynek alapján az orosz fél a következő hetekben 82 millió dollárt utal át a teljes 92 millió dolláros, még megmaradt orosz államadósságból.

László Csaba pénzügyminiszter Moszkvában lényegesen rosszabb feltételekben egyezett meg, mint a polgári kormány által 2002. áprilisában előkészített adósságrendezési csomag, amelyet a szocialisták május folyamán sutba dobtak - tartalmazza a közlemény.

Rogán Antal rámutat: a moszkvai parádé mérlege, hogy "92 millió dollár helyett csak 82 millió dollárt kapunk a Magyarországgal szemben fennálló, 467 millió dolláros orosz államadósság után".

"Magyarország ezzel az elvtársi alkuval közel kétmilliárd forintnak megfelelő kamat, árfolyam és pénzügyi veszteséget szenved el májushoz képest, s ezért a felelősség a pénzügyminisztert és Medgyessy Pétert terheli" - szögezi le a közlemény.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese aláhúzza: a Moszkvában aláírt megállapodás kapcsán a magyar állam lemondott arról a 62 millió dollárról, amelyet az orosz kormány saját állítása szerint 1994 és 1998 között törlesztett a magyar félnek, de amely az államkasszába soha nem érkezett meg.

"Választ várunk László Csabától, elismerték-e a törlesztés tényét és ha igen, be kívánják-e hajtani ezt a tetemes összeget azon szocialistákhoz közel álló üzletembereken, akiknek cégei számára ezt az orosz fél 1994 és 1998 között kifizette vagy áruval törlesztette" - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek