Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz elnöksége a Járai Zsigmond elleni támadásokról

A Magyar Szocialista Pártnak a jegybank elnökével szemben és a forint erősödése kapcsán tanúsított magatartása minden jó ízlésű ember számára elfogadhatatlan - tartalmazza a Fidesz országos elnökségének közleménye, amellyel Göndör Istvánnak, az MSZP frakcióvezető-helyettesének hétfőn kifejtett álláspontjára reagál. A Fidesz vezető testülete rámutat: az MSZP Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét akarja felelőssé tenni, miközben saját kormánya semmit sem tett a forint elleni spekuláció kivédése érdekében.


Dátum: 2003-01-20 20:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:04.405032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Olyannyira, hogy amikor különböző érdekvédelmi szervezetek támadást intéztek a jegybank ellen, akkor a kormány nem állt ki a Magyar Nemzeti Bank függetlensége mellett - áll a közleményben.

A Fidesz felszólítja a kormányt: haladéktalanul indítson vizsgálatot annak kiderítése ügyében, hogy mely üzleti csoportok és milyen szándékkal spekuláltak a jelenlegi árfolyamrendszer módosítására -

A Fidesz elnöksége kíváncsi lenne arra is, a szocialisták mikor kötelezik el magukat nyíltan az alacsony infláció és a jegybank függetlensége mellett.

A Fidesz elnöksége leszögezi: "a Medgyessy-kabinet tétlenül, és minden elképzelés nélkül nézte végig, ahogy a jegybank elnöke gyors és határozott intézkedéseivel visszaverte a forint ellen irányuló spekulációs támadást. A helyzet megoldásában tehát sem a kormánynak, sem a szocialistáknak nem volt része. Ezek után érthetetlen a szocialisták öntömjénező nyilatkozata".

- Az pedig végképp furcsa, hogy a szocialista politikusok, bár végig spekulációról beszéltek, elfelejtették feltenni azt az igen egyszerű kérdést, miszerint vajon kik és milyen okból tették ezt - vélekedik az ellenzéki párt vezető testülete.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek