Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemond a Világbank elnöke

Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke június 30-i hatállyal lemond - közölte a washingtoni székhelyű bank csütörtök este.


Dátum: 2007-05-18 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:36.176249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Világbank 24 tagú igazgatótanácsa hétfőn elfogadta egy belső vizsgálat eredményét, amely szerint Wolfowitz megsértette a bank etikai szabályait, amikor pozícióját felhasználva járt közben élettársának előmenetele és fizetésemelése ügyében a banknál. A 63 éves Wolfowitz távozásának mikéntjéről a hét eleje folytak az egyeztetések. Az igazgatótanács nyilatkozatban tudatta: elfogadták Wolfowitz közlését, miszerint "erkölcsösen, jóhiszeműen cselekedett, abban a szellemben, hogy az intézmény érdekeit szolgálja". Henry Paulson pénzügyminiszter a hír kapcsán bejelentette, azonnal egyeztetéseket kezd Wolfowitz lehetséges utódáról, hangsúlyozva, hogy a világbanki elnök kinevezési jogának amerikai kézben kell maradnia.

Az iraki háború egyik atyjának tekintett egykori védelmi miniszter-helyettest 2005-ben nevezte ki George Bush elnök a Világbank élére, az európai országok már akkor rosszallták a döntést. A Fehér Ház a néhány hete kipattant etikai botrány után is, szinte az utolsó pillanatig védte Wolfowitzot, aki mindvégig tagadta, hogy vétséget követett volna el. A banki alkalmazottak szövetsége és az európai országok azonban lemondását követelték azon az alapon, hogy viselkedésével aláásta a Világbank hitelét.

George Bush kelletlenül fogadta a lemondás hírét, mint mondta, szívesebben látta volna, ha Wolfowitz marad az elnök. Egyúttal közölte, hamarosan megnevezi az utódjelöltet - számolt be Tony Fratto fehér házi szóvivő. A lemondást ismertető világbanki nyilatkozat azt is tartalmazza, hogy az igazgatótanács a botrány nyomán arra a következtetésre jutott: meg kell újítani az 1945-ben alapított 185 tagú intézmény irányításának rendszerét. A testület pénteken tárgyal ez ügyben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek