Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorú biztonsági intézkedések a G8-csúcs előtt

Több mint 16 ezer rendőr ügyel a biztonságra a legfejlettebb ipari államok és Oroszország, az úgynevezett G8-csoport június 6. és 8. között a mecklenburgi Heiligendammban sorra kerülő csúcstalálkozója során.


Dátum: 2007-05-18 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:38.525393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A német belügyi hatóságok pénteken bejelentették azt is, hogy a csúcskonferencia helyszínének környékén már május 30-tól rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe, s az adott körzetben a május 30-tól június 8-ig terjedő időszakra teljes tüntetési, illetve gyülekezési tilalmat léptettek életbe.

A tervezett intézkedési csomag szinte azonnal éles belpolitikai vitát váltott ki, mint ahogy Wolfgang Schauble belügyminiszternek az a korábbi bejelentése is, hogy hatóságok előzetes jelleggel őrizetbe vehetik azokat a szélsőségeseket, akik a gyanú szerint a csúcs ellen támadásokra készülnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek