Mély morális válságba került a rendőrség
Valami nagyon nincs rendben a rendőrségnél, az ország helyzetéhez hasonlóan mély morális válságba került. A rendészeti miniszternek, az országos- és a budapesti főkapitánynak távoznia kell posztjáról.
Dátum: 2007-05-18 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:39.648975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakcióvezető rámutatott arra is, hogy az elmúlt hetekben feltárt visszaélések egy folyamat eredményei. Mint emlékeztetett 2006 nyarán a Blikk és a Magyar Nemzet fotósát verték meg a rendőrök egy futballmérkőzésen, ősszel pedig a demonstrációkon követtek el súlyos törvénysértéseket, ám a politika akkor védelmet adott számukra. Idén tavasszal - folytatta a felsorolást - már "minőségi változás" állt be, ugyanis tömeges korrupció, lopás és nemi erőszak található a rendőrség bűnlajstromán.
"Az egyenruha becsülete megingott" - szögezte le Navracsics Tibor.
Kontrát Károly a helyzettel kapcsolatosan úgy fogalmazott: valami nagyon nincsen rendben a rendőrségnél, az ország helyzetéhez hasonlóan mély morális válságba került a testület. Mint aláhúzta, az elmúlt időszak eseményei az egész rendszer romlottságáról és tarthatatlanságáról tesznek tanúbizonyságot. "Teljes megújulás szükséges" - jelentette ki Kontrát, kiemelve: a jelenlegi rendőri vezetőkkel ez a megújulás nem lehetséges, ezért a rendészeti miniszternek, az országos és a budapesti főkapitánynak le kell vonni a konzekvenciákat, és le kell mondaniuk tisztségükről. A fideszes országgyűlési képviselő aggályosnak nevezte azt is, hogy a rendőrök a nemi erőszak esetén reflexszerűen hazudtak, ugyanis az ügy kirobbanásakor tagadták, hogy öt rendőr egyszerre lett volna szolgálatban.
A Fidesz minden ezzel a témával kapcsolatos ötpárti egyeztetést megszüntet mindaddig, míg nem rendeződik a helyzet - tájékoztatott a politikus.
Navracsics Tibor újságírói kérdésre reagálva vezetői és testületi problémákra vezette vissza az okokat, ami véleménye szerint a politikai felelősség kérdését veti fel. A frakcióvezető REBISZ-t szörnyszülöttnek nevezve úgy fogalmazott, már irányítani sem képesek létrehozói.
fidesz.hu