Ötvenéves a sárvári Sylvester János Könyvtár
Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli az idén a sárvári Sylvester János városi könyvtár.
Dátum: 2003-01-21 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:05.645528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Molnár Zoltán könyvtárigazgató felidézte: az egykori sárvári járási könyvtárat 1953 első napjaiban nyitották meg a hajdani Korona Szálló épületében, ahol a cementes padlózatú raktári helyiséget is számítva mindössze 50 négyzetméteren kezdték meg a munkát.
A könyvtárnak az első időkben csupán 800 beiratkozott olvasója volt, a kikölcsönözhető kötetek száma pedig alig haladta meg a kétezret.
Ennek ellenére a sárvári könyvtár néhány év múlva már községi fiókkönyvtárakat is működtetett, s a megyében egyedülálló módon szinte azonnal megkezdték a helytörténeti anyagok összegyűjtését és katalogizálását.
A könyvtár történetében fordulópontot jelentett az 1978-as esztendő, amikor átköltözhettek a sárvári Nádasdy-vár falai közé.
Azóta külön terem áll a gyermek- és felnőtt olvasók rendelkezésére és önálló zeneműtárat is kialakítottak. Jelentősen kibővült a raktér, illetve olvasótermet és kutatószobát is berendezhettek.
Az intézmény 1998-ban Soros-pályázaton számítógépeket és ingyenes internet-csatlakozási lehetőséget nyert, 2001 őszén pedig a Széchenyi Terv keretéből hat multimédiás számítógéphez jutott, így jelenleg 20 számítógépet működtet, amelyből tízet használhatnak közvetlenül az olvasók.
A képzőművészeti kiállításoknak is otthont adó bibliotéka állománya ma már több mint 100 ezer könyvből, folyóiratból, illetve hanglemezből és CD-ből áll. A beiratkozott olvasók száma eléri a 2500-at.
MTI - fidesz.hu