Financial Times: létfontosságú a CAP reformja
Az Európai Bizottság kiszámított kockázatot vállal az EU közös agrárpolitikájának (CAP) reformjára előterjesztendő javaslataival, amelyek azonban mind az unió, mind a világkereskedelem szempontjából létfontosságúak lennének - írta kedden a Financial Times.
Dátum: 2003-01-21 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:05.954511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A londoni üzleti lap kontinentális kiadásának szerkesztőségi cikkében jórészt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt folyó liberalizációs tárgyalások dohai fordulója szempontjából vizsgálja a hivatalosan szerdán előterjesztendő javaslatokat.
A bizottsági csomag nem csökkentené a közösség agrárköltségvetését, amelyet az uniós vezetők tavaly 2013-ig befagyasztottak. Ehelyett a termelés mennyiségéhez kötött támogatásokat jövedelemtámogatásokká és vidékfejlesztési forrásokká alakítaná át. Franz Fischler agrárbiztos szerint ezzel a CAP-kiadások legnagyobb része már a WTO-szabályok szerint sem minősülne kereskedelemtorzítónak - emlékeztet a lap.
A kockázatot abban látja, hogy a javaslatok túlságosan is merésznek bizonyulhatnak Franciaország és néhány más tagállam számára. De még a legkedvezőbb forgatókönyvek bekövetkezése esetén sem világos, hogyan lehetne összeegyeztetni az unió belső vitáinak menetrendjét a dohai határidőkkel. Fischler azt szeretné, ha a tagországok nyárig jóváhagynák a bizottsági javaslatokat. A WTO-tagok ugyanakkor március 31-ig akarnak megállapodásra jutni a mezőgazdasági kereskedelem liberalizálásáról folytatott tárgyalások alapelveiről.
A legrosszabb változat az lenne, ha az EU megosztottan menne a WTO szeptemberben Cancúnban tartandó miniszteri értekezletére - írja a lap, amely óv ettől az eshetőségtől, mert szerinte az 1999-es seattle-i kudarc után ez már bénító csapást mérne a világszervezetre.
"A legtöbb EU-politikus a szíve mélyén tudja, hogy a CAP napjai meg vannak számlálva. Ez a politika nem sokat javít a kistermelők helyzetén, holott eredetileg az ő védelmükre szolgált volna; ehelyett főleg a nagygazdáknak és az agráripari vállalkozásoknak hoz hasznot. Fékezi a gazdasági növekedést, megcsapolja az állami költségvetéseket és a fogyasztók pénztárcáját, bátorítja a környezetkárosítást". Ráadásul a bővítés egy ponton úgyis "tarthatatlanná teszi az egész groteszk építményt". Akkor viszont a tagországoknak el kellene gondolkodniuk azon, mi értelme van halogatni azt, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik - véli a Financial Times.
MTI - fidesz.hu