Büdzséhiány az uniós tagországokban
Az euróövezet 12 pénzügyminiszterének hétfő esti ülésén politikai megállapodás jött létre arról, hogy Németországgal szemben eljárás induljon túlméretezett államháztartási deficitje miatt, Franciaország pedig figyelmeztetést kapjon, amiért nem a kellő elszántsággal halad a költségvetési egyensúly felé.
Dátum: 2003-01-21 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:06.266298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt Nikosz Hrisztodulakisz görög pénzügyminiszter jelentette be az elnöklete alatt lezajlott brüsszeli ülés után. A végső döntés az Európai Unió 15 pénzügyminiszterének keddi tanácsülésén születik meg.
Pedro Solbes pénzügyekben illetékes európai biztos közölte: végre kell hajtani az Európai Bizottságnak a német büdzsédeficit lefaragására tett javaslatait. A brüsszeli bizottság két hete ultimátumszerűen felszólította Németországot, hogy május 21-ig foganatosítsa az államháztartásának szanálására előirányzott intézkedéseket. A feltételeket teljesíteni kell akkor is, ha a növekedés visszaesik - mutatott rá Solbes.
Amíg Németország elfogadta az eljárást, addig Franciaország nem ért egyet a figyelmeztetéssel. De nem tudja megakadályozni, csak éppen szavazás nyomán kaphatja meg.
Mindenesetre Francis Mer francia pénzügyminiszter bejelentette, hogy Párizs nem szándékozik eleget tenni a bizottság két fő ajánlásának: a strukturális (a konjunkturális ingadozások kiszűrésével kalkulált) deficit 2003-ban fél százalékkal történő mérséklésének, illetve a költségvetési egyensúly 2006-os elérésének. Ez utóbbi kötelezettségének teljesítését Franciaország 2007-re akarja halasztani, és az idén csak 0,2 százalékos deficitlefaragást tervez - jelezte Mer az AFP szerint.
A német államháztartás hiánya tavaly elérte a hazai össztermék 3,75 százalékát, holott az eurózóna pénzügyi egyensúlyának őrzésére hivatott stabilitási paktum legfeljebb 3 százalékot enged meg. A deficiteljárás végső soron többmilliárd eurós bírsághoz vezethet. Ezekre a szankciókra azonban csak akkor kerülne sor, ha Németország ismét figyelmen kívül hagyná a brüsszeli ajánlásokat. Franciaországban a bizottság az idén a GDP 2,8 százalékát kitevő államháztartási deficitre számít.
MTI - fidesz.hu