Deutsch-Für: Az új többség változásokat akar
A párt kongresszusa már a Gyurcsány-kormány utáni időszak legfontosabb kérdéseivel foglalkozik majd - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, aki szerint kialakult az új többség, amely változásokat akar.
Dátum: 2007-05-19 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:54.718582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma nem lehet biztosan megmondani, hogy mikor lesznek a következő választások - mondta az InfoRádióban a pártelnök kabinetfőnöke. Amint mondta, jövő kérdéseivel, a Gyurcsány-kormány utáni időszakkal kell foglalkozni a hétvégi tanácskozáson.
Alig néhány hónappal a 2006-os választások után szétporladt a régi többség, és kialakult az új többség, amely változásokat akar, amelynek elege van abból, hogy a kormányzat a szemébe hazudik - jelentette ki Deutsch-Für, aki hozátette: az emberek nagyobb része a Fideszt támogatja, és a kongresszus után még pontosabban lehet majd látni, hogyan valósítaná meg a párt a radikális gazdasági fordulatot.
A kabinetfőnök példaként említette a radikális adócsökkentést, a kormányzati kiadások befagyasztását és a gazdasági növekedés ösztönzését.
MNO - fidesz.hu