Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejétől bűzlik a hal

Elfogadhatatlan félmegoldásnak tartjuk Gyurcsány Ferenc mai döntését. Határozottan felszólítjuk a kormányfőt, hogy a kialakult súlyos helyzetben azonnal menessze a rendészeti minisztert.


Dátum: 2007-05-19 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:56.628821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha egy országnak hazugságairól elhíresült, morálisan megsemmisült ember a miniszterelnöke, akkor ez maga után vonja azt, hogy a társadalom egyes csoportjai kezdik azt hinni, hogy nekik is mindent szabad. A rendőrség - az országhoz hasonlóan - morális válságba került, mely nem oldható meg teljes szervezeti, irányítási és erkölcsi megújulás nélkül. Ennek kormányzati szinten kell elkezdődnie.

A Fidesz álláspontja változatlan: a kialakult helyzet miatt nemcsak a rendőri vezetőknek, hanem az őket felügyelő rendészeti miniszternek is azonnal távoznia kell. Gyurcsány Ferenc felelőssége is egyértelmű, hiszen korábban ő maga dicsérte meg és tartotta a BRFK élén azt a Gergényi Pétert, akit most a sorozatos rendőrségi botrányok egyik felelősének tart.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek