Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt és fél millióért Zágrábba

Csaknem öt és fél millió forintba került az a Malévtól bérelt különgép, amellyel a miniszterelnök és csapata csütörtökön Zágrábba utazott a horvát-magyar kormányülésre. - Gyurcsány Ferenc és kormánya az utazásai során mindig a legolcsóbbat választja a lehetséges megoldások közül, a legolcsóbb és a leggazdaságosabb megoldás a repülőgépbérlés volt - hangzott a Kormányszóvivői Iroda válasza kérdésünkre. A magyar delegáció 43 fővel, köztük 23 újságíróval repült a találkozóra.


Dátum: 2007-05-19 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:57.520835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két kabinet találkozója az április végi lisszaboni miniszterelnöki úthoz hasonlóan nem hozott lényegi megállapodásokat. A portugáliai repülőút azonban abban különbözött, hogy akkor kilencmillió forintért béreltek repülőt a Malévtól közpénzből. A kormányfő és felesége, Dobrev Klára plusz két napot töltött Lisszabonban - a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint - saját költségén. Megírtuk, ennek az útnak sem volt különösebb tétje, viszont kiderült, hogy a Gyurcsány-csapat kommunikációs stábja arról tájékozódott, hogy miképp lehet a reformokat hatékonyan "eladni".

A zágrábi kormányülés sajtóvisszhangjára vonatkozó kérdésünkre a kancellárián kifejtették: a horvát lapok azt hangsúlyozták, hogy a magyar miniszterelnök megerősítette Magyarország érdekeltségét egy cseppfolyós gáz tárolására szolgáló terminál építésében Krk szigetén.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek