A termőföld a lakásmaffia célkeresztjében
Az ingatlanpiac lassulása miatt elárasztotta a magyar vidéket a fővárosi lakásmaffia. Ezúttal a Nemzeti Földalapban lévő állami földek felvásárlására szerveződnek kétes üzleti körök, amelyek a kisebb tulajdonszerzési illetékfizetési kötelezettség és a majdani továbbadásból remélt busás haszon reményében hajlandók a tényleges piaci értéknél is többet fizetni a felkínált területekért.
Dátum: 2007-05-19 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:58.154863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha 2011-ben megszűnik az uniós állampolgárok földvásárlási moratóriuma, borítékolhatóan elszabadulnak a hazai termőföldárak. A lakásmaffia vélhetőleg már erre az időszakra készül. Németh Attila, a Kis- és Középbirtokosok Egyesületének elnöke szerint már nemcsak a Dunántúlon, de a keleti országrészben is jellemző, hogy a sokszor luxusterepjárókon érkező budapestiek különösebb gond nélkül, azonnal kifizetik az általuk felvert vételárat a legnagyobb földterületekért is. A helyi gazdálkodók viszont képtelenek versenybe szállni és megfizetni a sokszor hektáronkénti hatszázezer forintos extramagas árat.
Németh Attila azt állítja, fennáll a veszélye annak, hogy ezután az önkormányzatoknak fog fájni a fejük, ha nem találják az elgyomosodott, elhanyagolt területek gazdáit. Akadnak azonban előrelátóbb felvásárlók is, akiknek gyaníthatóan már megvannak a biztos vevőik. Ám nekik is várniuk kell a földértékesítési moratórium feloldásáig, így nekik sem marad más, mint bérbe adni a földeket. A szokásjog szerint ilyenkor az állami és uniós támogatásokat a tulajdonos vágja zsebre, cserébe a bérlő néhány évig kedvezményesen használhatja a földet - erősítette meg az elnök. A Nemzeti Földalap (NFA) eddig is bérbe adta hasznosításra az állami tulajdonú földeket, kikötés volt azonban, hogy a bérlőt nem illeti meg elővásárlási jog. A bérlőnek ez azért előnytelen megoldás, mert sokszor előfordult, hogy mire rendbe hozta a gyakran belvizes, elgazosodott területet, az állam árverésen túladott a bérlő által karbantartott földön.
A helyi gazdák jellemzően rendre alulmaradnak a versenyben, mert túl magas kauciót kellene letenniük a licitáláshoz. A Kis- és Középbirtokosok Egyesülete azt javasolja, az állam nyújtson kedvezményes futamidejű bankhitelt annak érdekében, hogy a helyben lakó, életvitelszerűen gazdálkodók megvásárolhassák a földeket, akik ráadásul még művelik is az érintett területeket. Ezenkívül azt is kérik, hogy az állam biztosítson elővásárlási jogot a mai bérlőknek, ezzel is gátolva, hogy a kétes anyagi hátterű új tulajdonosok átminősíttetsék ipari területté az értékes termőföldet - amire máris több példa akad.
Németh Attila szerint sajnos már az sem ritka, hogy az ismeretleneknek eladott területek csupán épülő budapesti mélygarázsokból származó szennyezett földek elhelyezését szolgálják.
A gazdák pártján állnak
A parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke eddig nem értesült erről a jelenségről, a hallottak azonban sokban egybevágnak a politikus félelmeivel. Font Sándor a napokban törvénymódosítást is kezdeményezett az ügyben, amely a hét elején került a parlamenti szakbizottság elé. Az ellenzéki politikusnak az a célja, hogy megváltozzon az NFA földértékesítési gyakorlata. Jelenleg az állami termőföldeket kiírási áron bocsátják áruba, s az a pályázó, licitáló nyer, aki megadja az előzetesen megállapított összeget, vagy hajlandó magasabb árat fizetni. A baj az, hogy az állam tulajdonában lévő, önálló helyrajzi számú földeket nem egyenként bocsátják áruba: ezeket ugyanis összevonják úgynevezett értékesítési egységbe, amelybe egy-egy település körzetében szinte valamennyi eladásra váró földterület bekerülhet, s így százötven-kétszáz hektáros óriási területek jönnek létre. A helybelieket hátrányosan érinti, hogy a pályázók csak értékesítési egységre licitálhatnak, hiába volna szüksége egy-egy családi gazdálkodónak a földjével szomszédos kisebb, öt-tíz hektáros területre. Az ilyen értékesítési egységért napjainkban harminc- és százhúszmillió forint közötti összeget is elkérhet az állam, s ezt képtelenek megfizetni az egyszerű gazdálkodók - magyarázza a helyzet tarthatatlanságát a politikus, aki szeretne ezen változtatni.
Azonban hiába nyújtotta be törvénymódosító javaslatát, a kormánytöbbség indoklás nélkül leszavazta. Sőt a jelenlévő kormányképviselő és az NFA elnöke sem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy mi indokolja a szokatlan földértékesítési módszert, és miért nem egyenként, helyrajzi számonként értékesítik a termőföldeket. Font szerint azzal, hogy lesöpörték az asztalról indítványát, az MSZP-SZDSZ koalíció akarva-akaratlanul az ügyeskedők támogatójává vált.
(A Fidesz egyik népszavazási kérdése is foglalkozik a földvásárlással: egyetértenek-e azzal, hogy - a 2005. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?)
Levél a miniszternek
Font Sándor kedden levelet írt a miniszterelnöknek és Gráf József földművelési miniszternek, kérve, azonnal állítsák le a termőföld kiárusítását. Gráf ugyanis több konferencián is arról beszélt, a földnek annak a kezébe kell kerülnie, aki életvitelszerűen abból akar megélni, s ma ez az állítás nyilvánvalóan ellentétes a gyakorlattal. A földművelésügyi tárca szóvivője azt mondta lapunknak, miután a miniszter egy napja érkezett vissza a magyar-horvát közös kormányülésről, nem volt ideje foglalkozni a bizottsági elnök levelével.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu