Megnyílt a Fidesz plakátkiállítás
A 14 órakor kezdődő kongresszus területén megnyílt az a kiállítás, amely a Fidesz történetének legfontosabb plakátjait mutatja be.
Dátum: 2007-05-19 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:10:59.072740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kiállítást a kongresszus idejére szervezték. A rövid megnyitón Deutsch-Für Tamás elmondta: talán az úgynevezett, mindenki által csak "csókosként" ismert plakát a legismertebb, amelyet az 1990-es kampány idején Áder János választott ki a sok poszter közül, amivel egyébként a pártot annak idején megajándékozták.
A Fidesz-elnök kabinetfőnöke megjegyezte: nehezen tudták kiválasztani ezt a mintegy kéttucatnyi plakátot. Sokuknak, politikusoknak és választóknak egyaránt szívdobogtató lesz látni, mert benne van a hit és a korai kedves, aranyos hozzá nem értés, a későbbiekben pedig a fokról fokra kiépülő professzionizmus, hozzáértés is - mondta el a képviselő.
Deutsch-Für Tamás elmondta: ez nem csupán egy kiállítás, hanem a plakátok mindegyike megvásárolható.
fidesz.hu