Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolc halálos áldozata van az ausztriai vonatbalesetnek

A késő esti órákban nyolcra emelkedett a Baden mellett kedden délután történt vonatbaleset halálos áldozatainak száma, de az áldozatok azonosítása csak szerda reggel várható - mondta a helyszínen tartózkodó Fónagy János közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter kedden késő este.


Dátum: 2002-02-27 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:55.532374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter megrendülésének és döbbenetének adott hangot, és mély részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A mentés késő este még folyt: a helyszínen 250 ember - főleg tűzoltók és vöröskeresztesek - dolgoztak és a munkában két, egyenként 70 tonna emelésére alkalmas daru segédkezett. A kamionokat szállító vonat személykocsija, amelyben a sofőrök utaztak - a sínen keresztben hevert, eleje teljesen összeroncsolódott, egy darabja leszakadt, a tehervonat egyik kocsija felágaskodott.

Dr. Hargitai József bécsi magyar főkonzul kedden éjszaka elmondta: a 15 sérült közül 12 magyar, de a badeni kórházból ketten máris hazamentek és egy további magyart már elengedtek az elsősegély után a kórházból. Két súlyos sérültet Bécsben ápolnak, a többi Baden, Kismarton és Bécsújhely kórházaiban van, állapotuk nem súlyos. A haza indulók szállításáról és elhelyezéséről egy vendégházban a GYSEV gondoskodik.

A késő esti órákban még hat magyart keresett a magyar konzul a helyszínen, miután nem lehetett pontosan tudni, hányan voltak a vagonban.

A halálos áldozatokat a badeni temető ravatalozójába vitték, s a nagykövetség szerint a megtalált iratok alapján azonosíthatók lesznek, amint ezt - várhatóan szerdán reggel - a kismartoni ügyészség elrendeli.

A nagykövetség intézkedett a határőrségnél, hogy a baleset hazatérő részeseit útlevelük nélkül is engedjék be a határon, s a belügyminisztériumnál, hogy a helyszínre utazni kívánó hozzátartozók szükség esetén szerdán reggel soron kívül, azonnal kapjanak útlevelet - közölte Dr. Hargitai József főkonzul.

Fónagy János azt is elmondta, hogy a helyszínen van Dr. Berényi János, a GYSEV vezérigazgatója, valamint Hifner Miklós, a Közúti Szállítmányozók Szövetségének elnöke is: a szövetség tartja a kapcsolatot az érintett magyar cégekkel. vállalatokkal.

A keddi Ausztria 30 éve legsúlyosabb vonatbalesete: 1971-ben követelt nyolc halálos áldozatot egy személy- és egy tehervonat ütközése.

Kapcsolódó elemek