Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Joseph Daul: A szocialisták csak hirdetik magukról, hogy haladók

A Sarkozyt, Merkelt és Orbánt magába foglaló új európai politikusi generációval jó úton járnak a konzervatívok. Ezt Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője mondta a Fidesz-kongresszus küldötteinek szombaton.


Dátum: 2007-05-19 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:01.860693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Joseph Daul a hivatalába nemrég beiktatott Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök üdvözletét tolmácsolva azt mondta: biztos benne, hogy az az új európai politikusi generáció, amelyet olyan kivételes személyiségek fémjeleznek, mint Sarkozy, Merkel és Orbán Viktor, képes megvédeni az európai kozervatívok közös értékeit.

A francia politikus felszólalásában arra kérte a rendezvény résztvevőit, hogy nyilvánítsák ki szolidaritásukat az észtek iránt.

"A lelkünk mélyén mi mindannyian észtek vagyunk" - jelentette ki Joseph Daul a küldöttek nagy tapsa közepette.

Daul úgy vélte: nincsenek régi és új országok, csak régi és új eszmék, illetve régi és új politikusok.

Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a szocialisták "haladónak" hirdetik magukat, politikájuk ugyanakkor világszerte "pont ennek az ellenkezőjét" mutatja.

"Reméljük, hogy legyőzik ezt az irányvonalat Magyarországon" - mondta a néppárti frakcióvezető, aki hozzátette azt is: "Európában nem tudnánk meglenni a múltjára büszke és eszméihez hűséges Magyarország nélkül.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek