Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: A kongresszus a jövőről és az erős Magyarországról szól

Vannak értékeink, jövőképünk, kormányzati tetteink által hitelesített programunk és hozzáértő, elkötelezett és cselekvőképes embereink is - fogalmazott kongresszusi beszédében Kövér László.


Dátum: 2007-05-19 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:02.506779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László a kongresszust megnyitó beszédében köszöntötte a megjelenteket, akik nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról és külföldről is szép számmal érkeztek.

Elmondta: a kongresszus csak politikai értelemben rendkívüli, mert egy olyan kapzsi és veszélyes klikk irányítja az országot, akik a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásuk miatt példátlanul mély válságba taszították Magyarországot; legfeljebb csak Rákosi és bandája produkált hasonlót.

Mint mondta, válság van, hiszen olyan lassú a gazdasági növekedés, amire tíz éve volt utoljára példa. Pénzügyi, megélhetési, politikai és kormányzati és - nem utolsósorban - mély erkölcsi válság érzékelhető az országban. A kormány illegitim, nincs felhatalmazása az ország vezetésére, jelszavuk pedig lehetne akár az "amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra" szlogen is.

Kövér László "a hatalom harci kutyájává züllesztett", "rendőrnek álcázott fenevadakról" is szólt, akik példátlan módon támadtak ártatlan emberekre tavaly október 23-án. Érlelődik a káosz, az anarchia és diktatúra - figyelmeztetett a politikus, és felidézte: 2002-ben és 2006-ban odaadtuk lakásunk kulcsát a rablóknak, és most döbbenten figyeljük, ahogy elveszik értékeinket, elüldözik rokonainkat. Lassan "egy láthatatlan, gigantikus lakásmaffia áldozatává válunk" - mondta. Hozzátette: mindez azonban nem tart sokáig, és rajtunk is múlik.

Mint fogalmazott, megszületett az új többség, amely nem pártalapon szerveződött, és amely felelősséget érez gyermekeink, unokáink és a nemzet iránt, s amelynek célja megvédeni érdekeinket, visszaszorítani a korrupciót és letörni az új kiváltságosok pökhendi magatartását. "Olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol a törvény nemcsak a Kókát, meg a Gyurcsányt védi" - utalt az egykori fideszes kongresszusi szlogenre a politikus, és kijelentette: a szövetség tagjai készek arra, hogy a választók akaratából akár holnap hozzákezdjenek a válság felszámolásához, az ország újra emelkedő pályára állításához. "Büszkék vagyunk arra, amit 1998 és 2002 között az ország polgáraival együtt létrehoztunk" - mondta az országos választmány elnöke. Eredményeink, kudarcaink és hibáink is erőt adnak, szögezte le, s hozzáfűzte: "vannak értékeink, jövőképünk, kormányzati tetteink által hitelesített programunk és hozzáértő, elkötelezett és cselekvőképes embereink is". Ennek a kongresszusnak erről kell szólnia: a jövőről, az erős Magyarországról - zárta megnyitó beszédét Kövér László .

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek