Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap tisztújítás

A kongresszus szombati napja a jelölések bejelentésével lezárult. Vasárnap a szavazások következnek, valamint Orbán Viktor kongresszusi beszéde.


Dátum: 2007-05-19 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:08.413783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál visszalépésével vasárnap az alelnöki posztokra négy jelölt indul: Varga Mihály, Pokorni Zoltán, és Pelczné Gáll Ildikó jelenlegi alelnökök, valamint Kósa Lajos Debrecen polgármestere. A pártelnöki posztért Orbán Viktor indul.

A kongresszuson ugyan lett volna lehetőség arra, hogy a küldöttek egyharmadának támogatásával ezekre a posztokra bárkit jelöljenek, de ezzel a lehetőséggel senki nem élt. A mandátumvizsgáló, a számvizsgáló és az etikai bizottság tagjaira érkezett jelöléseket is bejelentették.

A kongresszus szombati napja a jelölések bejelentésével lezárult, de a helyszínen, a Hungexpón koncertekkel várják az érdeklődőket.

Vasárnap a szavazások következnek, valamint Orbán Viktor kongresszusi beszéde, emellett az alelnök-jelöltek is felszólalhatnak, és egy-egy küldött kortesbeszédet is mondhat mellettük.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek