Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tibor kongresszusi beszédének szó szerinti leirata


Dátum: 2007-05-19 20:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:09.770521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma az a ritka, ám nem példa nélküli esemény történt, hogy Gyurcsány Ferenc megfogadta, félig megfogadta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség tanácsát. Tegnap azt kértük tőle, hogy ha lehet, menessze a rendőri vezetést, és menessze az igazságügyi és rendészeti minisztert. Részben megtörtént. Én azt mondom, ne álljon meg félúton, legyen bátor, próbálja meg megpiszkálni a politikai felelősség kérdését is. Megéri. Nézze meg, mi van a politikai felelősség témakörben, nézze meg, ki igazán felelős azért, ami mostanában a rendőrség táján történik, kinek a felelőssége lenne rendet tenni ott. És ha már egyszer megnézi, akkor azt javaslom neki, hogy végre most az egyszer alkalmazza azt a jelszót, amit olyan sokszor hangoztatott egy évvel ezelőtt, és magán kezdje az átalakítást!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt kongresszusi küldöttek!

Magyarországon mára elfogyott a közbizalom. Nincs bizalom a Kormány iránt. Ez nem ok, következmény. Következménye egy legalább egy éves folyamatnak, amelynek az állomásait azért érdemes felidézni, hogy lássuk, hogy a politikai felelősség hiánya milyen állapotokat tud előidézni egy országban. Kezdődött a választási hazugságokkal. Kezdődött azokkal a hazugságokkal, amikor a kampány során nekünk, akik felhívtuk a figyelmet arra, hogy Magyarország válság küszöbén áll, itt a filmbejátszásból is látható volt, felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha a szocialista-szabaddemokrata kormány marad hivatalban, megszorítások, elbocsátások, az életkörülmények rosszabbodása következik be, nekünk azt mondták, hogy hazudunk. Gyurcsány Ferenc személyesen, televíziós vitában hazugozta le Orbán Viktort azért, mert Orbán Viktor igazat mondott. Hiányzik a bocsánatkérés mind a mai napig. Miniszterelnök által sokszor hangoztatott politikai bátorság csak addig terjed, hogy a Parlamentben a viszontválaszban, amikor már nincs módom válaszolni,, akkor gyalázzon minket. De arra, hogy érdemi vitát folytasson, arra nincsen bátorsága. Nincsen bátorsága elnézést kérni a jobboldali szavazóktól sem. Mi ugyanis tudtuk, hogy mi az igazság. Önök tudták, hogy mi az igazság. Önök nem dőltek be Gyurcsány Ferenc hazugságainak. Önök a Fidesz-re szavaztak akkor is, mert tudták, hogy mi az igazság. Köszönet érte!

Viszont mi az üzenete a választási hazugságoknak? A választási hazugságoknak az volt az üzenete, amit többször le is írtak, hogy a Fidesz ellen minden eszköz megengedett. Ha az kell annak megakadályozásához, hogy a Fidesz győzzön, hogy hazudjanak, akkor hazudnak. És ezzel a demokrácia morális alapjait ásták alá. A következő állomás számomra augusztus 20. Augusztus 20-án kiderült, hogy az országnak nincsen gazdája. Augusztus 20-án kiderült, hogy a magyar polgárokat nem védi meg senki. Egy állami ünnepségen öt halálos áldozat és több száz súlyos sebesülés történt. Mind a mai napig nem tudjuk, hogy ki volt ügyeletben a Kormány részéről, mint ahogy mind a mai napig nem tudjuk azt sem, hogy hol volt Gyurcsány Ferenc, és a jogszabályokban megnevezett felelős Szilvásy György azon az estén. Mi lett a következmény? Leváltottak meteorológusokat, köztisztviselőket, katasztrófavédelmis szakembereket. Politikai felelős nem volt. Politikai felelősség nincs. A politikai felelősség kategóriáját nem ismeri a Kormány.

A harmadik állomás az őszödi beszéd. Az őszödi beszédre részletesen nem kell kitérni, hiszen a magyar nép folklórkincsének részévé vált. Annyit azonban mégis érdemes megjegyezni, ami az üzenete ennek. Az őszödi beszéd üzenete az, hogy Gyurcsány Ferenc hülyének nézi az embereket. Óvatosan mondom, mert Havas Henrik megint meg fog róni, hogy nem ide való fordulatot idézek, de a helyzet az, hogy aki cinikusan, tervszerűen, előre kitervelten végig hazudott az ország állapotáról, a jövőre vonatkozó terveiről, azt nem lehet másnak mondani, mint hogy palira vette az embereket.

A következő állomás október 23. Október 23-án először láthattuk azt, hogy egy jogszabályszerűen bejelentett, békés nagygyűlést, megemlékezést szétvert a rendőrség. A következmény nem a felelősök megkeresése volt, hanem a felelősök kitüntetése. Az üzenete az volt, hogy minden eszköz megengedett a hatalom megtartása érdekében. Míg a választási hazugságok azt jelezték számunkra, hogy minden eszközt be lehet vetni a hatalom megszerzéséért, október 23-a azt jelentette, hogy minden megengedett, a brutális rendőrattak is megengedett a hatalom megtartása érdekében.

S áttérünk az idei évre, ami kezdődött az egészségügyi ámokfutással. Mit jelent az egészségügy mai állapota számunkra? Hogy nem érezhetjük biztonságban szeretteink és saját magunk gyógyulását. Nem fordulhatunk most már bizalommal orvoshoz, mentőshöz, kórházhoz, hiszen maga az egészségügyi ellátórendszer szétziláltsága, az egészségügyi rendszer leépítése és kaotikus volta már nem jelent teljes körű garanciát arra, hogy meg tudunk gyógyulni. És most, az utóbbi hetek szomorú szenzációja a rendőrség állapota. A rendőrség mai állapota nem ok, hanem következmény. Mint láthatják, egy év széthullási folyamatának eredménye az, hogy ma, ha rendőrt látunk, akkor nem fordulhatunk teljes bizalommal az egyenruháshoz. Az, hogy ma az egyenruha nem a közbizalmat jeleníti meg, hogy ma az egyenruha nem azt jelenti számunkra, hogy ha biztonságra, védelemre, vagy akár csak tájékoztatásra is van szükségünk, akkor biztos, hogy itt védelmet kapunk, tájékoztatást kapunk. Ide jutottunk egy évvel a második Gyurcsány-kormány megalakulása után. Oda jutottunk, hogy a felmérések szerint ma az emberek 72 százaléka, 72 százaléka, tehát közel ¾ része úgy gondolja, hogy az országban rosszul mennek a dolgok. Háromnegyed része úgy gondolja, hogy az a jövő, amit a kormányoldal vázol fel számukra, az nem jövő. Az nem jövő, az pusztán túlélés. Erőfeszítések a túlélésekért, túlélési gyakorlat. Oda jutottunk, hogy egy év alatt - a felmérések alapján azt mondhatjuk, hogy körülbelül 700 ezer ember hagyta el a Magyar Szocialista Pártot. 700 ezer olyan szavazó, akit becsaptak, aki be van csapva, aki csalódott, aki úgy gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc nem tartotta meg a szavát, aki úgy gondolja, hogy a Magyar Szocialista Párt nem tartotta meg a szavát, és aki úgy gondolja, hogy nem hisz már a baloldalnak a jövőben.

Ebből a 700 ezer emberből óvatos becslések szerint is 2-300 ezer szavazó itt van már a Fidesz mellett. Ők ma már úgy gondolják, egy évvel később, hogy lehet, hogy korábban nem értettek velünk egyet, de mégis, talán minket bíznak meg azzal, hogy az érdekeiket, az ügyeiket, a problémáikat képviseljük és próbáljuk megoldani.

Miért? Mert mi egy évvel ezelőtt is azt mondtuk, amit most mondunk. Mert mi egy évvel ezelőtt is igazat mondtunk, és egy évvel ezelőtt sem csaptuk be az embereket. Most sem csapjuk be az embereket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A hitelesség, az őszinteség, az egyenes beszéd ma mindennél fontosabb! Meg kell mutatnunk és példát kell mutatnunk a politikában, a hétköznapi életben, hogy hiteles, őszinte és egyenes beszédű párt vagyunk. Mindehhez arra van szükség, hogy a politika megújuljon. Nekünk, a mi feladatunk pedig az, hogy megújítsuk a polgári politikát. Ma Magyarországon a magyar politika a középkorú, fehér bőrű, jómódú és egészséges férfiak belügye. Meg kell újítanunk ezt a politikát. Meg kell ismerkednünk a magyar társadalommal. Meg kell keresnünk azokat a csoportokat, akik az elmúlt egy év, vagy az azt megelőző 20 év során sérelmeket szenvedtek, folyamatosan sérelmeket szenvedtek, egyre rosszabbul éltek, vagy éppenséggel csak nem tudtak kilábalni kilátástalan helyzetükből. Néha elgondolkozom azon, hogy amikor Gyurcsány Ferenc, én úgy képzelem, hogy mindig nemzeti színű zászlók alatt suhan tova Audijával, hiszen így láttam a választási videoklipjében, amikor éppen adócsökkentésről beszélt, hogy egy évvel később elmagyarázza nekünk, hogy a legnagyobb politikai hazugság adócsökkentésről beszélni, köszönjük Gyurcsány Ferencnek a késői kommentárt, amikor Gyurcsány Ferenc kinéz a magyar társadalomra Audija ablakából, akkor nem sokat lát a magyar társadalomból. Nem látja azt az 5 millió 300 ezer nőt, akiknek a jelentős része mind a mai napig úgy érzi, hogy nem róla szól a politika, akiért talán mi is tettünk az elmúlt időszakban már egy-két dolgot. Peltzné Gaáll Ildikó, Bernáth Ildikó, Mátrai Márta, Selmeczi Gabi, Ékes Ilona és a többi országgyűlési képviselő, politikusa a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségnek, a nőtagozat, de talán nem tettünk még eleget, és a jövőben többet kell tennünk, hogy megkeressük őket, meghallgassuk őket, és képviseljük az ő érdekeiket. Teljesen mindegy, hogy egy évvel ezelőtt jobboldaliak voltak vagy baloldaliak.

Ma az igazi kérdés nem az ideológiai csata, én azt hiszem. Az igazi kérdés az, hogyan tudunk az embereknek segíteni a mindennapi megélhetésben. A Jövőnk vitasorozat egyik alapvető tanulsága az volt, hogy a társadalom próbál magán segíteni, de a politikának meg kell találni azokat a segédeszközöket, azokat a segítő módokat, amivel boldogulni is tud a társadalom. Tud-e Gyurcsány Fernc arról, hogy ma Magyarországon körülbelül 800 ezer roma vagy cigány polgártársunk van, akiket Járóka Lívia képvisel az Európai Parlamentben első cigány képviselőként az Európai Parlamentben, Fidesz-es képviselőként. Farkas Flóriék a Magyar Országgyűlésben, és Farkas Flóri vezetésével a Lungo Drom az Országgyűlésben, a megyei közgyűlésekben, a települési képviselőtestületekben.

És minket osztanak ki, hogy rasszisták vagyunk és intoleránsak vagyunk. Tud-e arról Gyurcsány Ferenc, hogy ennek a 800 ezer cigánynak a jelentős része ma méltatlan és kilátástalan emberi körülmények között él. És 5 év szocialista-szabaddemokrata kormányzása semmit nem tett az égvilágon azért, hogy ők kilábalhassanak ebből a nyomorult helyzetből.

Tud-e arról Gyurcsány Ferenc, hogy szociológusok becslései szerint körülbelül 2 és fél millió ember él masszív szegénységben ma Magyarországon. 7-900 ezer gyerek él szegénységben. És ahol a gyerek szegény, ott a családok is szegények. Ezek a gyerekek nem tudnak enni. Ezek a gyerekek úgy mennek iskolába, hogy üres a gyomruk. Ezek a gyerekek úgy kénytelenek nap mint nap lecsukni a szemüket, hogy üres a gyomruk. Gyurcsány Ferenc ilyen Magyarországra, ilyen holnapi Magyarországra készíti föl az országot. Tud-e Gyurcsány Ferenc arról, hogy Magyarországon 600 ezer fogyatékos embertársunk él. 600 ezer ember, akinek mindössze 5 százaléka bír felsőfokú végzettséggel. 5 százaléka! Miközben ¾ részük maximum 8 általános végzettséggel rendelkezik. Az oktatási rendszerrel, a kilátástalansággal mi magunk kényszerítjük nyomorba fogyatékos embertársainkat.

Tud-e Gyurcsány Ferenc arról, hogy ma Magyarországon a 2,8 millió családból 470 ezer egyszülős család. Egyszülős család, ahol az anyának vagy az apának egymaga kell helytállni. Úgy kell dolgoznia, és gyereket nevelnie, hogy egyetlen kereset, a legjobb esetben másfél kereset áll rendelkezésére, hogy a gyerekei számára megalapozza a jövőt vagy éppenséggel megalapozza a jelent.

Tud-e Gyurcsány Ferenc arról, hogy Magyarországon 223 ezer nagycsalád van, azaz ahol három vagy több gyermeket nevelnek. És ezek a nagycsaládosok szintén az elnyomorodás küszöbén élnek. A nagycsaládosok túlnyomó többsége mostantól azzal a problémával kénytelen szembenézni, hogy nem tudja kifizetni a rezsiköltséget. Nem tudja biztosítani a napi megélhetést a saját gyerekeinek, sokszor saját maga számára sem.

Tud-e arról Gyurcsány Ferenc, hogy ma fogyatékos gyereket nevelni, három vagy annál több gyereket nevelni, falun élni gyakorlatilag egyet jelent a szegénység vállalásával. Ilyen Magyarországban élünk ma, 2007-ben, 2007. közepén. Ezért van szükség a polgári politika megújítására. Azért van szükség a polgári politika megújítására, mert nekünk ezekre a problémákra megoldást kell kínálnunk. De mielőtt megoldást kínálunk, meg kell hallgatni ezeket az embereket. Meg kell hallgatnunk az ő panaszaikat, meg kell érteni az ő problémáikat, és ez alapján kézzelfogható, gyakorlatias megoldásokkal kell előállnunk. Mindenek előtt rajtunk is múlik, hogy újra tudjuk-e építeni a politikába vetett bizalmat. Szocialisták, amikor már ők nem képesek bizalmat élvezni, akkor mindent megtesznek annak az érdekében, hogy a másik iránt se legyen bizalom.

Sok csalódott emberrel találkozhatnak Önök is, akik azt mondják, hogy teljesen mindegy, hogy melyik párt mondja, teljesen mindegy, hogy melyik politikus mondja, egykutya mind a két oldal. Mutassuk meg, hogy nem egykutya. Mutassuk meg, hogy mi őszinték vagyunk, hitelesek vagyunk, képesek vagyunk felvállalni az ő érdekeiket, akár az Országgyűlésben, akár a települési képviselőtestületekben, akár a megyei közgyűlésekben, akár éppenséggel baráti társaságban tudunk nekik segíteni.

Mire van szükség?

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk ezeknek az embereknek, mindenek előtt gazdasági növekedésre van szükség. Mindenek előtt be kell indítani a gazdasági növekedést, hogy az a lassuló, majd megálló gazdasági növekedés, amely 2002 óta egyre inkább jellemzi a magyar gazdaságot, ismét beindulhasson. Ma az első negyedéves adatok ismertetésénél mindenki hihetetlenül örült annak, hogy 2,9 százalékos növekedést produkált a magyar gazdaság. Csak összehasonlításul: a szomszédos Szlovákiában ez 8,9 százalékos növekedés. Csehországban 5,8 százalékos növekedés. A balti államokban a 10 százalékot közelíti. De a 27 tagországot tömörítő Európai Unióban is 3,2 százalékos volt az átlag gazdasági növekedés. Ami azt jelenti, hogy szakítva egy több éves hagyománnyal, Magyarország nem felzárkózik az Európai Unióhoz, hanem leszakad az Európai Uniótól.

Leszakadóban vagyunk, Európa szégyenpadján vagyunk, meg kell fordítani mindenképpen ezt a trendet. Mit tudunk mi tenni ezen a téren? Ameddig választások nem következnek, addig is építekezünk.

Építkeznünk kell, ami azt jelenti, hogy partnereket kell keresnünk a saját gazdaságpolitikánk érvényesítéséhez, a saját gazdaságpolitikánk képviseletéhez, illetve ahhoz, hogy Magyarország ismét a dinamikus gazdasági növekedés fázisába érjen. Mindenekelőtt partnerként hívjuk a gazdákat. Partnereink a gazdák, a Magoszon keresztül, a gazdatagozaton keresztül, eddig is itt voltak a szövetségben, nagyon sokat segítettek nekünk. Meg kell beszélnünk, hogy melyek azok a problémák, amelyek sürgős orvoslást érdemelnek. Ki kell alakítanunk egy olyan jövőképet, amely a magyar mezőgazdaság számára, a magyar vidék számára megnyitja a fejlődés útját. A magyar vidék nemcsak mezőgazdaság. A magyar gazda nemcsak mezőgazdász. A magyar vidék életforma. A magyar vidéken élni egyfajta kultúra választását jelenti, egy olyan unikális és kiváló lehetőségekkel jelentkező kultúra választását, amely Nyugat-Európa számára kivételes lehetőségeket ad. A magyar gazdaság, a magyar vidék olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekről a nyugat-európai országok már nem. Amelyért ide jönnének a nyugat-európaiak, hogy egészséges környezetben, egészséges élelmiszert fogyasztva, egészséges emberként tölthessék el az idejüket.

A biokultúra, a falusi turizmus, a vidékfejlesztés, mind-mind olyan kitörési pont, amely a magyar mezőgazdaság számára is, a családi gazdaságok számára is az új fejlődés lehetőségeit nyitja meg. Ki kell dolgoznunk ennek részletes programját. Partnerséget kínálunk a mikro, kis- és középvállalkozásoknak. Itt van a szövetségben a Vállalkozók Pártja, erősítenek minket országgyűlési képviselők, akik a vállalkozók képviseletét látják el, de ki kell dolgoznunk egy olyan átfogó programot, meg kell beszélnünk a közös dolgainkat a vállalkozókkal, amely lehetővé teszi, hogy a mikro, kis- és középvállalkozások, a hanyatlás és a sorvadás helyett ismét a fejlődés útjára térjenek. Nem kell sok minden, a mi vállalkozóink tehetségesek, elintézik maguknak a fejlődést. A politikának csak annyiban kell segítenie, hogy egyik lépésről a másikra jussanak. A mikro vállalkozásokat csak abban kell segíteni, hogy megérje nekik kisvállalkozássá fejlődni. A kisvállalkozásokat csak abban kell segíteni, hogy megérje nekik középvállalkozássá válni, hogy a kategóriaugrás ne jelentsen számukra lehetetlen feltételt, hogy ezáltal ne váljanak veszteségessé, minimális dolgokról van szó, szocialista barátainak üzenjük, nem milliárdokról van szó, jó indulatról, jó indulat kell a vállalkozásoknak, és jó indulat kell a gazdáknak. Partnerséget kínálunk a magyar nagy cégeknek is.

Azoknak a nagy cégeknek, amelyek egyszer már 1998 és 2002 között kiléptek a regionális piacokra. Amelyek kárpát-medencei multikká váltak, amelyek azóta is próbálják a magyar gazdasági expanzió révén erősebbé tenni a magyar gazdaságot. A partnerség keretében meg kell beszélnünk, hogy mi miben tudjuk segíteni ezeket a cégeket, nem szorulnak rá anyagi segítségre, hangsúlyozom ismét szocialista barátaimnak, és segítséget kérünk tőlük is a társadalmi felelősségvállalásban. Honosítsuk meg Magyarországon azt a kapitalizmust, amit Nyugat-Európában ismernek, amit szociális piacgazdaságnak hívnak. Ami azt jelenti, hogy a nagy cégek is részt vállalnak a környezetvédelemben, a közszolgáltatásokban, a képzésben, a munkaerő minőségének és életminőségének javításában.

És partnerséget kínálunk a nemzetközi cégeknek, azoknak a nemzetközi cégeknek, amelyek itt vannak a magyar gazdaság, a magyar export megkerülhetetlen tényezői, amelyeket mi is segítségül hívhatunk ismét csak. Hiszen számos olyan nyugat-európai cég rendelkezik itt bázissal, hálózattal, amelyek odahaza a saját országukban igen is részt vesznek a zöld üzletben, az etikus befektetésben, a társadalmi felelősségvállalás különböző módozataiban, amelynek révén ők maguk járulnak hozzá ahhoz, hogy a náluk dolgozó emberek nagyobb szociális biztonságban, jobb életminőségben élhessenek. Kérjük a segítségüket, beszéljük meg velük, hogy miben tudjuk a lakosság, a magyar lakosság javára fordítani az ő erőfeszítésüket és hozzájárulásukat. Nem adjuk ingyen, mi is felajánlunk valamit. Felajánljuk a korrupció elleni harcot. Ma a magyar gazdaság egyik legnagyobb rákfenéje a korrupció. Nem átláthatók a gazdasági viszonyok, óriási mértékű a korrupció. Minden gazdasági szereplő egyetért benne, hogy ma Magyarországon egyre kockázatosabb üzletet kötni a láthatatlan korrupció, vagy éppenséggel a nagyon is látható korrupció miatt. Szükségünk van tehát a gazdaság szereplőire, szükségünk van a korrupció elleni küzdelemre, szükségünk van az átláthatóság megteremtésére, szükségünk van egy olyan tiszta gazdaságra, amely a tisztességes, szabad versenyen alapul, amely küzd a monopóliumok ellen, amely küzd a bennfentes kereskedelem ellen. A tisztességes piaci viszonyokért, a vállalkozók esélyeiért, a nemzetközi cégek és a kis- és középvállalkozók közötti kiegyensúlyozott együttműködésért, a virágzó magyar vidékért küzd, így próbál egyenlő feltételeket teremteni a magyar és nem magyar vállalkozók számára egyaránt.

Még egy dolgot engedjenek meg nekem, a fiatalokhoz szeretnék most szólni, mert hogy állandóan szembesülök azzal a problémával, hogy miközben szorgalmasan dolgozunk, úgy gondoljuk, hogy minden társadalmi csoportot próbálunk teljes mértékben képviselni, sokszor hányják a szemünkre, hogy elfeledkezünk azokról a fiatalokról, akik minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy mind a mai napig kitartanak mellettünk, holott állítólag nem szoktunk hozzájuk szólni. Fiatalok köszönjük szépen a támogatást, azt tudjuk nekik is ígérni, hogy egy olyan Magyarországot fogunk megteremteni, amely őszinte, egyenes beszéddel mindenki számára élhető Magyarország lesz. Amely lehetővé teszi a számunkra, hogy felsőoktatási intézményben is tanuljanak tandíj nélkül. Amely lehetővé teszi számukra, hogy az első munkahellyel, az első munkahelyi élményével, és az első fizetés élményével ne harminc éves korukban, hanem az iskoláik elvégzése után már rögtön találkozzanak. Amely lehetővé teszi számukra ismét az otthonteremtés örömét, és amely a családtámogatási rendszerrel ismét lehetővé teszi számukra, hogy fiatalon családot alapítsanak, és minél több gyerekük legyen.

A polgári Magyarország, a jövő polgári Magyarországa mindenki köztársasága lesz. Nem fogunk senkiről sem elfeledkezni. Mindazok a társadalmi csoportok, szegények, falusiak, városiak, fogyatékosok, akik úgy érzik, hogy ma cserbenhagyta őket a Gyurcsány-kormány, védelmet kapnak nálunk, érdekképviseletet kapnak nálunk, és amint lehetőségünk lesz, a kormányzati politikai elképzeléseink részévé válnak. A polgári Magyarország mindenki köztársasága. Ez nem Magyarország részvénytársaság, nem egyszemélyes részvénytársaság, ahol egy szűk körű igazgatótanács dönt arról, hogyan osztják el a hasznot. Ez köztársaság, mindenki köztársasága, mindenki számíthat a támogatásunkra. És persze ilyenkor jön az obligát ellenvetés, már hallom magamban Gyurcsány Ferenc élénk intonációját, miszerint össze-vissza ígérgetünk, milliárdokat pazarlunk el, és nem figyelünk az államháztartási egyenlegre. Higgyék el, nem kerül sok pénzbe.

Hiteles párt vagyunk. Hiteles párt vagyunk, mert Önök az önkormányzatokban hitelessé tettek minket. Mert az Önök munkája lehetővé teszi azt, hogy mi az országos politikában hivatkozhassunk olyan megoldásokra, amelyek helyben megvalósultak. Hadd mondjak csak néhány példát, kiragadott példát, és előre elnézést azoktól, akiknek nem említem most az önkormányzatát, illetve a nevét. Bóka István lett az év polgármestere. Gratulálok, Pista. Szarvas lett az év települése. Gratulálok, Babák Misi. Debrecen a sikeres városvezetés példája, még a baloldalon is. Hogy lehet kezelni a munkanélküliséget, helyi szinten, azt Bencsik Jani mutatta be Tatabányán, aki az ország egyik legsúlyosabb válság-körzetéből az egyik legdinamikusabban fejlődő fejlődési pólust teremtette meg.

Hogy nem kerül sokba a gondoskodás, azt hadd illusztráljam néhány példával. Zalaegerszegen, Gyimesi Endre vezetésével az ottani képviselőtestület és önkormányzat egy teljes életút-programot dolgozott ki, amely a gyerekek születésétől kezdve a nyugdíjas korig olyan támogatási rendszert tesz lehetővé, ahol a város anyagi hozzájárulással is könnyebbé teszi a zalaegerszegiek életét, ahol jó zalaegerszeginek lenni, mert könnyebb egy kicsivel élni az önkormányzat segítségével. Esztergomban Meggyes Tamás megalapította a Szent Miklós Alapot, létrehozta ezzel azt a konstrukciót, aminek egy halvány és meglehetősen gyenge utánzata a babakötvény-program a kormány részéről. Sopronban Fodor Tamás és Szolnok Szalay Feri június 1-től ingyenessé teszi a kismamák számára a városi tömegközlekedést. Nemcsak a gondoskodás terén tudunk példát mutatni viszonylag kevés pénzből is. A mi önkormányzataink innovatívak is a környezetbarát közszolgáltatások tekintetében. Vasváron Németh Zsolt, Hódmezővásárhelyen Lázár János, geometrikus energiával működteti a távhő-hálózatot, ami jelentős megtakarítást eredményezett és környezetbarát fűtési módról van szó.

Kaposváron Szita Károly a városi tömegközlekedést, a buszközlekedést lépésről lépésre bio-etanol üzemeltetésű buszokra alakítja át, amelynek következtében maga a káros anyagkibocsátás is jelentősen kisebb lett és sokkal olcsóbb lett a város költségvetése számára a tömegközlekedés. És ahol a legkönnyebb a dolgunk, a fejlesztések felsorolása. Nem is tudom felsorolni az összes önkormányzatot. Példaként mondom Tapolcát, Hódmezővásárhelyt, Balatonfüredet, Szarvast stb., megannyi kis, közepes-, nagyváros, illetve falu, amely megújult fideszes polgármestereink és fidesz többségi képviselőtestületeink irányítása alatt. És itt fontos megemlíteni, hogy önmagában - bár nehéz időket élünk - de ez sem jelenti az önkormányzataink számára a közszolgáltatások javításáról való lemondást. A Jövőnk vitasorozat kapcsán is foglalkoztunk Tatárszentmiklóssal, akik miután olyan kevés gyerek élt a faluban, hogy úgy nézett ki, hogy nem kapnak oktatási normatívát, ezután pályázatot hirdettek, ingyen házakat ajánlottak föl betelepülő nagycsaládosoknak, váratlan sikert aratva ezzel és megmentve a falu iskoláját, könnyen lehet, hogy magát a falut is.

És tegnapi hír, hogy Novajibrányban, egy kis borsodi faluban óvodát bővítettek, amelyet éppen tegnap adtak át, amely azt mutatja, hogy vannak olyan falvak, vannak olyan önkormányzatok, amelyek ha nehezen is, de nemcsak a szinten tartást tudják biztosítani, de fejleszteni is tudnak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Itt vagyunk, erősek vagyunk, az önkormányzatok pártja vagyunk, a legerősebb párt vagyunk ma Magyarországon. Van programunk, van stratégiánk. Meg kell valósítani, építkeznünk kell, munkára fel. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Kapcsolódó elemek