Balog Zoltán kongresszusi beszédének szó szerinti leirata

Dátum: 2007-05-19 21:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:10.101463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Tisztelt Kongresszus!

Kedves Barátaim!

Hát nem csoda, hogy még mindig jó együtt lenni, hogy még mindig értelmét látjuk az összegyülekezésnek, az eszmecserének, az ünneplésnek, és a közös küzdelemnek. Értelmét látjuk annak, hogy megosszuk egymással a nemzet, az ország sorsa fölötti aggódásunkat, megosszuk egymással, ha vannak, félelmeinket is, az elkeseredettséget is, és az indulatokat is. És értelmét látjuk annak, hogy terveket szőjünk, programot készítsünk annak a Magyarországnak, amelyik végre majd egyszer megmozdul, lerázza magáról mindazt a bénultságot és letargiát, mindazt a hatalmi gátlástalanságokat, erőszakot és kapzsiságot, mely akadályozza a felemelkedést, a közös jövőbe vetett reménységet. Csoda, kisebb fajta csoda, hogy nemcsak együtt vagyunk, hanem egyre többen vagyunk, s magunkat egy Új Többség szolgálatába kívánjuk állítani, hiszen akár fel is adhattuk volna már, akár azt is mondhattuk volna már, hogy értelmetlen, hogy kilátástalan, hogy felesleges, hogy túl kockázatos. Mondhatnánk, hogy legokosabb lenne visszahúzódni saját magánvilágunkba, hogy jobb ha mi is megpróbálunk nem figyelni semmi másra, csak saját kis magánbiztonságunkra. Jobb, ha mi is csak a kiskapukat keressük ezután, s az előnyöket, melyek jó kapcsolatokkal megszerezhetők, és egy kis megalkuvással igyekszünk majd elkerülni ezután a veszélyeket. Feladathatnánk, hiszen néha még a következő lépésekben sem vagyunk biztosak. De nem ezt tesszük mégsem. Nem ezt tesszük, mert nem tehetjük ezt. Nem tehetjük, mert tapasztaljuk, bármilyen kicsire húznánk össze magunkat, akkor is utolérne a hatalmi arrogancia, a hivatalokban, a munkahelyeken, a médián keresztül. Akkor is beférkőzik mindennapi életünkbe, ha hallgatunk, ha meghúzódunk, ha nem veszünk részt saját ügyeinknek intézésében. Így hát inkább kiállunk, szólunk, tiltakozunk, küzdünk és választást ajánlunk. Terveket, programot azoknak, akiknek elegük van ebből a rájuk kényszerített kisszerűségből, félelemből, zsugorodásból. Nem sunnyoghatunk el. Nemcsak azért, mert úgy is utánunk jönnek, hanem azért sem, mert mi nem erre szövetkeztünk.

Mi egy olyan országot akartunk és akarunk, ahol béke, igazi béke, szabadság, igazi szabadság és egyetértés van. 2006. október 23-a mintegy fénycsóva világított rá arra, hogy ebben az országban nincs béke, nincs szabadság, nincs egyetértés. Nincs igazi béke, mert amikor nem lőnek, akkor is a békétlenséget szítják. Nincs szabadság, mert korlátozzák emberi jogainkat, nemcsak az utcán és a rendőrségi fogdában, hanem akkor is, ha betegséggel küzdünk, ha gyermekünknek iskolát keresünk, a halottunknak méltó nyugalmat akarunk. És nincs egyetértés, amikor nincs kivel egyetérteni. 2006. október 23-a rávilágított minden bajunk gyökerére. Rávilágított arra, hogy a legfőbb baj, a legmegvetendőbb cselekedet, melyből minden más bajunk ered, nem más, mint az emberi méltóság sárba tiprása. A fő baj az, hogy a hatalom semmibe veszi az embereket, hogy Isten teremtményével, képmásának hordozójával, az emberrel így lehet bánni, mint ahogyan bánnak, nemcsak az utcán, nemcsak a rendőröknek, hanem a hatóságoknak, a munkaadóknak, s mindenekelőtt a politikusoknak. Lehet őket becsapni, lehet nekik hazudni, lehet őket lenézni, bántalmazni, jogaikat semmibe venni, lehet jövendőjüket és gyermekeink jövendőjét áruba bocsátani, s míg a szemükbe nevetnek, vagy édesen mosolyognak, aközben rájuk, a választókra hivatkoznak, velük takaróznak. Minden bajnak ez az oka, hogy azt hiszik, velünk a polgárokkal végső soron majdnem mindent meg lehet csinálni. És ha ők ott fenn a régi új gazdagok kis csoportja, így is hívhatnánk őket, hogy az új arisztokrata klikk ezt hiszi, akkor előbb vagy utóbb mások is kipróbálják. Nekik vajon meddig szabad bármit megtenni? Ahol nincs személyes felelősség, ahol senki sem felelős a tetteiért, addig, amíg a hatalom berkein belül van, vagy azt kiszolgálja, ott az emberi együttélés erkölcsi alapjait rombolják le, ott kiszolgáltatják az embereket, a gátlástalan érdekérvényesítésnek és erőszaknak.

De mi, mi nem hagyhatjuk cserben egymást. Október 23-a ügyében sem, s egyetlen más ügyben sem, mikor az emberi méltóság félelmet szenved. Tisztelet azoknak, akik ott vannak, ott voltak az áldozatok mellett. Milyen érdekes, vagy természetes, ezek elsősorban nők voltak, asszonyok, civil jogászok és egyszerű emberek. Mi nem hagyhatjuk cserben őket. Mi nem beszélhetünk mellé, amikor fájdalmas igazságokat kell mondani. Mi nem beszélhetünk el választóink feje felett. Mi nem tiporhatjuk sárba még ellenfeleink emberi méltóságát sem. De nem is áltathatjuk egymást, magunkat hamis illúziókkal, s nem nézhetjük tétlenül, hogy mit művelnek velünk, a nemzettel, az országgal. Az ellenfél emberi méltóságának tisztelete, mely nem tetteinek következménye, hanem emberi teremtettségéből ered, nem azt jelenti, hogy nem teszünk meg mindent ártalmas tetteinek megakadályozására.

Persze nehéz elfogadni a munkáknak, küzdelmünknek nem azonnal jön el az eredménye. Nehéz elviselni, hogy a parlamenti többség birtokában semmibe veszik jogainkat, véleményünket, javaslatainkat. És nehéz elfogadni, nehéz tudomásul venni, hogy alkotmányos eszközökkel ezen nem lehet egy csapásra, rögtön, azonnal változtatni. De ha mégis tudomásul vesszük, és nem azon kesergünk, vagy átkozódunk, amit most még nem tudunk megtenni, akkor felszabadul az erőnk, felszabadul az erő bennünk arra, amit éppen most kell tennünk, ami éppen ma a mi dolgunk. Próbáljuk hát egyszer is, próbáljunk meg egyszer így is kérdezni. Hol van a békesség közöttünk és bennünk? Hol van a szabadság közöttünk? Hol van a mi belső szabadságunk? Hol van az egyetértés közöttünk, és mindenekelőtt a bizalom, mely nem engedi, hogy bennünket egymással szembefordítsanak, minket egymás ellen kijátszanak, közöttünk viszályt szítsanak? Mert a béke akkor kezdődik, ha bennünk béke lesz. Szabadság akkor születik, ha mi magunk belülről szabadok leszünk. Egyetértés akkor formálódik, ha mi magunk elindulunk az igazság útján.

Ma Magyarországon annyi béke van, amennyit mi őrzünk. Az csak a látszat, hogy ők, a hatalom birtokosai, bitorlói tartják fenn a békét és a viszonylagos nyugalmat. Béke miattunk van, azért van béke, mert mi ragaszkodunk hozzá. A fegyver, a könnygáz a gyengék eszköze. Azoké, akiknek rossz a lelkiismerete, ha van. Mi erősek vagyunk, mert a mi békességünk nem tőlük van, hanem belülről táplálkozik, abból táplálkozik, hogy tudjuk, ez az ország a mi országunk. Apáink, nagyapáink ránk hagyták, ránk bízták, bennünket bíztak meg azzal, hogy felvirágoztassuk a békét, a szabadságot és az egyetértést. S tudjuk, hogy nekünk kell majd tovább adni gyermekeinknek, unokáinknak. Nem rosszabb, hanem jobb állapotban, mint ahogyan kaptuk, ezért őrizzük a békét. Ez a mi erőnk, ez a mi fegyverünk. Az erőszak a gyengék fegyvere.

Ma Magyarországon annyi szabadság van, amennyit mi magunk között megteremtünk, gyakorlunk, élünk és megőrzünk. Ennek a szabadságnak az ereje az összetartozás, a közösség vállalása. Erre kell meghívni mindenkit, akinek van füle a hallásra. Ma Magyarországon annyi egyetértés van, amennyit mi kiküzdünk magunknak, magunk között. Soha nem elfelejtve, hogy az igazság, a helyes út nem a mi kizárólagos tulajdonunk, hanem egy út, amelyen nekünk kell először elindulni. Minél többen járunk ezen, annál nagyobb lesz az egyetértés. "Bureau és bajonette, hivatalszervezet és szurony, nyomorú kapocs. Szívből hű csak a szabad ember lehet" - mondta egyszer Kossuth Lajos. A ma hatalmon levőknek van bureau-juk és bajonette-jük. Nekünk meg van békénk, szabadságunk és egyetértésünk.

A mi hűségünk a szabadság gyermeke. Ezért nem fogjuk soha elfogadni, hogy békétlenséget szítsanak, hogy elvegyék a szabadságot, hogy megakadályozzák az egyetértést, hogy lábbal tiporják az emberi méltóságot, mert béke, szabadság és egyetértés akkor lesz, ha nem fojtják meg az alkotókedvet, ha nem taszítják nyomorba a kis embereket, ha nem teszik tönkre a demokratikus államrendet. Ezt mi nekik és maguknak, saját magunknak újra és újra elmondjuk. Nem hagyjuk abba, amíg meg nem hallják, meg nem értik, s amíg a rombolásban őket meg nem akadályozzuk. Béke és egyetértés akkor lesz, ha a hatalom, bárkinek a politikai hatalma ellenőrizhető és elszámoltatható lesz. Ha a politikusaink vállalják tetteikért és mulasztásaikért a személyes felelősséget. De közben, amíg eljutunk, mert el fogunk jutni, a békét, a szabadságot, és az egyetértést mi már most magunk között élni engedjük, óvjuk, vigyázunk rá. Szívből vagyunk hűségesek. Akkor is, még is, bármi legyen.

fidesz.hu