Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne féljen a ráktól, mert belebetegszik!

Nagyobb eséllyel betegszik meg rákban az, aki azt hiszi, hogy semmit nem tehet a kór elkerülése érdekében - derítették ki amerikai kutatók. Pedig a rákos megbetegedések kétharmada megelőzhető lenne, ha az emberek abbahagynák a dohányzást, sok gyümölcsöt és zöldséget ennének, és óvatosabban napoznának. Az inforadio.hu írása.


Dátum: 2007-05-20 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:11.623505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amerikai kutatók hatezer embert kérdeztek meg a felmérés során. A megkérdezettek 47 százalékának meggyőződése, hogy "szinte minden rákot okoz", és minden negyedik hiszi azt, hogy nagyon keveset tehet a betegség megelőzése érdekében.

Emiatt azután nem is tesznek semmit - vonta meg a mérleget a kutatásban részt vevő Jeff Niederdeppe, a wisconsini egyetem munkatársa.

Megelőzhető a rák

Pedig a rák megelőzhető. "Tudjuk, hogy a rákbetegségek egyharmadát a dohányzás okozza, 15-20 százaléka pedig a túlsúlyhoz, illetve az elhízáshoz köthető. Vagyis egyértelmű, mit kell elkerülni ahhoz, hogy csökkentsük a rákbetegség veszélyét" - tette hozzá.

A Nemzeti Rákintézet által végzett felmérésből az is kiderül, hogy az amerikaiak össze vannak zavarodva. A megkérdezettek 71,5 százaléka mondta azt, hogy "annyi mindent ajánlanak a rák elkerülésére, hogy az ember nem tudja, melyik tanácsot kövesse".

A szívbetegségek után a rák a második vezető halálok a fejlődő országokban, így az Egyesült Államokban is. Élete során minden második férfi és minden harmadik nőnél diagnosztizálják a betegséget.

inforadio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek